F1: 15 év múlva is a Forma-1-ben versenyezne Max Verstappen

ap-2157sak9n1w11_news.jpg

Úgy érzi a Red Bull versenyzője, ha adottak a feltételek, még 36 évesen is meg tudná állni a helyét a száguldó cirkuszban.

Még csak 21 éves, mégis már az ötödik szezonját tapossa a Forma-1-ben Max Verstappen, a Red Bull-lal – amelynél a 2016-os Spanyol Nagydíj óta versenyez – már hét nagydíjat is tudott nyerni. Az utóbbi több mint húsz versenyén rendre a TOP-5-ben záró, csúcsformában lévő holland 15 évet még biztosan érez magában.

„Most vagyok 21 éves, remélem, még 15 évig az F1-ben leszek.

ap-213b4dgu92111_news.jpg

Akkor már 36 éves leszek” – mondta a Motorsport Magazine-nak nyilatkozva Verstappen. – „Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy 17 éves voltam, amikor debütáltam, tehát egy kicsit fiatalabb, mint mások.”

„Úgy gondolom, ez azon is múlik, mennyire leszek majd versenyképes 36 évesen. Ha egy bajnokesélyes autóval tudok dobogókért csatázni, akkor még eléggé. Nyilvánvaló, hogy nem tervezek már a mezőny hátsó felében vezetni. Győzelmekkel és dobogókkal a hátam mögött, 36 évesen csak azért nem akarok itt maradni, hogy vezessek. Ez egészen biztos.”

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7515012196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása