WEC: Visszatérne Le Mans-ba a McLaren korábbi üdvöskéje

d895uefw4aabntf.jpg

Első 24 órás futamát a dobogón zárta a McLaren egykori Forma-1-es versenyzője, Stoffel Vandoorne, aki nem titkolja, magával ragadta őt a klasszikus endurance verseny, és a jövőben már győzelmi reményekkel térne vissza Franciaországba.

Vitalij Petrovval és Mihail Aljosinnal osztozott az SMP Racing #11-es számú versenygépén a GP2 korábbi bajnoka, Stoffel Vandoorne, aki első Le Mans-i bevetését a harmadik helyen fejezte be, a két toyotás egység mögött, illetve három körrel megelőzve a Rebellion Racing jobbik, Bruno Senna, valamint a korábbi 24 órás győztesek, André Lotterer és Neel Jani alkotta egységét.

„Fantasztikus verseny volt így elsőre. Izgalmas csata zajlott köztünk és a Rebellion Racing autói között. Azt gondolom, a futamnak bizonyos pontjain ők gyorsabbak voltak, de amikor szükség volt rá, a magunk javára tudtuk fordítani az állást. A fő célunk az volt, hogy kimaradjunk a kalamajkából, és ne is hibázzunk. Azt hiszem, ennek eleget is tettünk. Nehéz versenyen vagyunk túl, de jó volt a tempónk és remek párharcokat is vívtunk”

– nyilatkozta első Le Mans-i élményei kapcsán Vandoorne, aki csapattársaival egyébként már a spái 6 óráson is felállhatott a dobogó legalsó fokára.

_11_smp_racing_rus_br_engi.jpg

A belga hozzátette, hogy köszöni szépen az SMP Racingnek a lehetőséget, a mérnökök és a csapattársainak pedig azt, hogy ilyen gyorsan befogadták őt. Vandoorne pedig a jövőjét is szóba hozta:

„Vissza szeretnék jönni Le Mans-ba, és a cél a győzelem lesz!”

Fotó: SMP Racing / Twitter, Joao Filipe / AdrenalMedia.com (FIA WEC Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8714901706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása