F1: A pályán Vettel nyert Kanadában, papíron viszont Hamilton
Forma-1 2019: Kanadai Nagydíj - Futam

m197567.jpg

Hiába intették le elsőként Sebastian Vettelt Kanadában, győzelmét egy hiba és egy amiatt kirótt időbüntetés miatt nem tarthatta meg – ezzel Lewis Hamilton hetedik elsőségét ünnepelhette Montrealban.

A Kanadai Nagydíjat megelőzően a Mercedes garázsában nagy volt a tüsténkedés, ugyanis Lewis Hamilton autóját szét kellett szedni egy hidraulikai szivárgás miatt – viszont a szerelők a szabályok adta kereteken belül orvosolni tudták a problémát, és rendben felállhatott a brit rajtrácsra, habár azt pletykálták, hogy a fékek nincsenek teljesen rendben a #44-es rajtszámú W10-esen.

Ami a rajtot illeti, annyira tiszta volt, hogy az első öt helyen nem is történt változás: Sebastian Vettel megőrizte az első helyet Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Daniel Ricciardo és Pierre Gasly előtt. Mögöttük azonban Valtteri Bottas veszített egy pozíciót Nico Hülkenberggel szemben, míg Alexander Albon első szárny nélkül tért a boxba az első kör végén, miután a 1-es kanyar előtt szendvicsbe fogták.

Formula 1 on Twitter

LAP 9/70 Lando Norris's race is over � His McLaren develops some unwanted, fiery three-wheel steering � #CanadianGP �� #F1

Vettel az élen hamar kiépített Hamiltonnal szemben egy 2 másodperces előnyt, azonban az első érdemi történésre a hetedik körig kellett várni, amikor is Max Verstappen – a gumihátrányából fakadóan kissé nyögvenyelősen – megelőzte Lando Norrist a 8. helyért. Két körrel később aztán a McLaren britje lett a verseny első kiesője; törött jobb hátsó féltengellyel kellett félrehúzódnia a boxutca kijáratánál.

Eközben azok, akik lágy gumikon kezdték a futamot (Sainz Jr., Gasly, Ricciardo, Hülkenberg), lebonyolították az első kerékcseréjüket, majd a középmezőnyből jöttek néhányan, akik a közepes Pirellikkel rajtoltak. Ami az élmezőnyt illeti, Vettel kezdte a kerékcseréket a 27. körben: a német a többiekhez hasonlóan kemény keverékű abroncsokra váltott. Nagyjából a ferraris gumiváltásával egyidőben Antonio Giovinazzi forgott meg az Alfa Romeóval a 2-es kanyarban.

Formula 1 on Twitter

LAP 31/70 Giovinazzi takes a less-than-ideal route at Turn 1 � #CanadianGP �� #F1

Ekkor Hamilton vette át a vezetést, csapatrádión szóltak is neki, hogy nyomja – de két körrel később aztán a brit is kijött friss abroncsokra, majd a 31. körben Bottas is követte a példáját, a 33.-ban pedig Leclerc. A monacói kiállását egy kicsit elszámolhatta a Ferrari, mert pont a kemény gumijain a rajt óta autózó Verstappen mögé tért vissza a pályán.

Ám Leclerc meglehetősen hamar, két kör alatt megelőzte Verstappent, miközben Bottasnak jókora fejtörést okozott Ricciardo a Renault-val – a finn a 39. körben végül át tudta hámozni magát az ausztrál, igaz, utána egy elfékezéssel még pár másodperc erejéig nem volt biztos, hogy meg is tudja tartani a pozíciót.

Formula 1 on Twitter

That. Was. Close. � #CanadianGP �� #F1

Nagyjából ezzel párhuzamosan Hamilton felzárkózott Vettelre, de a német ellen nem tudott érdemi támadást indítani, viszont a gumijai kétszer is elfékezte a hajtűkanyarban. A 48. körben fordulóponthoz érkezett kettejük küzdelme: Vettel rontott a 3-as kanyarban, és azzal, ahogyan visszatért a pályára, arra kényszerítette Hamiltont, hogy elemelje a gázról a lábát.

Vizsgálni kezdték az esetet, végül a stewardok 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a németet, akinek a győzelme nemhogy veszélybe került, hanem gyakorlatilag el is úszott. Az ítélet kihirdetésekor ugyanis 2,5 másodperc volt a különbség a versenyző között, ami aztán egy másodpercen belülre olvadt az utolsó körökre.

S ugyan Vettelt intették le elsőként, büntetése miatt visszaesett másodiknak, a győztes pedig Lewis Hamilton lett – idén ötödjére, Montrealban hetedjére, pályafutása során pedig 78. alkalommal; ezzel a Mercedes győzelmi sorozata sem tört meg. A dobogó legalsó fokára Charles Leclerc állhatott fel, megelőzve Valtteri Bottast, aki az utolsó körökben még kijött friss abroncsokért, amikkel aztán le is csapott a leggyorsabb körért járó pluszpontra.

Verstappen az első etapban majdnem 50 körön át nyúzta a kemény gumikat, majd miután közepesekre váltott, a két Renault mögé sorolt be. A holland azonban gyorsan utolérte, majd meg is előzte, mind Hülkenberget, mind Ricciardót, felkapaszkodva az ötödik pozícióba. Pierre Gasly (Red Bull), Lance Stroll (Racing Point) és Daniil Kvyat (Toro Rosso) tették teljessé a pontszerző zónát.

Hamilton előnye a bajnokság élén így már 29 pontos Bottasszal szemben, két hét múlva Franciaországban folytatódik a 2019-es szezon.

A Kanadai Nagydíj végeredménye:

Formula 1 on Twitter

RACE CLASSIFICATION � Hamilton clinches his seventh win in Canada � Ferrari's first double-podium of 2019 ✌️ Renault take double points #CanadianGP �� #F1

Fotó: Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6914886352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása