F1: Fény derült a hajmeresztő pályabírós incidens részleteire

_x4i9289.jpg

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) komoly figyelmet fordított a pályabírók biztonságára, miután Sergio Pérez Monacóban kis híján kettőt elütött közülük – a testület felhívta rá a figyelmet, hogy a versenyirányítás engedélye nélkül tilos pályára lépniük.

Tulajdonképpen egy hajszálon múlt, hogy nem egy borzasztó tragédia árnyékolta be a Monacói Nagydíjat két héttel ezelőtt. Történt ugyanis, hogy a biztonsági autós fázis alatt nem sok kellett ahhoz, hogy Sergio Pérez a boxutcából kihajtva elgázoljon két pályabírót, de szerencsére senki sem sérült meg.

Ennek ellenére – érthető módon – nagy volt az ijedtség, pedig azóta kiderült, hogy a beavatkozók úgy szaladtak be a korláton belülre, hogy arra nem kaptak engedélyt. Az ügy rövidesen az FIA látókörébe került, miután 90 perccel a leintést követően a Racing Point mexikói versenyzője tájékoztatta róla a stewardokat, illetve az F1 versenyigazgatóját, Michael Masit.

A Motorsport.com úgy tudja, hogy a felügyelőszervezet teljes körű vizsgálatot rendelt el, ami nem maradt következmények nélkül: ugyanis mostantól a pályabírók csakis akkor léphetnek pályára, ha erre vonatkozó üzenetet kapnak az irányítóközpontból. A szakportál azt is megtudta, hogy a továbbiakban az esetről készült felvételt oktató jelleggel, elrettentő példaként fogja használni.

_x4i0768.jpg

„Annyit tudok mondani, az FIA-val folytatott megbeszélésemet követően, hogy a pályabíróknak nem volt engedélyükre arra, hogy a pályán legyenek; az FIA pedig a jövőben külön hangsúlyozni fogja, hogy ennek hiányában tilos a pályára lépni. A két pályabíró nem tudta, hogy van egy autó a boxban”

– idézi a szakportál az eset kapcsán Andy Stevensont, a Racing Point csapatmenedzserét.

Az ügyben ismételten megszólalt Pérez, aki továbbra is hálás azért, hogy mindenki megúszta sérülés nélkül ezeket a necces pillanatokat – ellenkező esetben sokkal csúnyább végkimenetele is lehetett volna ennek a találkozónak:

„Fékeztem [amikor megláttam őket – szerk.], ugyanakkor biztosra akartam menni abban is, hogy nem fékezem el annyira, hogy ne tudjam bevenni a kanyart. Minden annyira gyorsan történt: egyet láttam elszaladni, egyet pedig a megfelelő pillanatban megállni.”

_x4i8822.jpg 

„Ez egy nagyon komoly dolog volt! Vetnünk kell ismét egy pillantást a pályabírók és a versenyzők biztonságára. Monaco egy egyedülálló helyszín, ahol megesik, hogy rosszra tudnak fordulni a dolgok, ha nem követik megfelelően az utasításokat”

– jegyezte meg a mexikói pilóta, hozzátéve, hogy reméli, hogy hasonló esetet nem fogunk látni a jövőben.

 „Nem csak én, de bárki más is kerülhetett volna ugyanebbe a helyzetbe. Ugyanakkor senkit sem akarok hibáztatni, csak felülvizsgálni a dolgokat, hogy a lehető legtöbbet megtehessük annak érdekében, hogy ez többé ne fordulhasson elő.”

Fotó: Racing Point Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6114884372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása