F1 - RUSSELL AZT HITTE, A PONTSZERZÉSÉRT HARCOL MONACÓBAN

monacosaturday10-276255.jpg

A Williams ifjú titánja a Monacói Nagydíj után elárulta, hogy egy ideig abban a hitben volt, hogy a hatodik hely is elérhető.

George Russell idén hatodjára is legyőzte időmérő edzésen Robert Kubicát, ám tekintve, hogy a Williams házon belüli csatájáról beszélünk, ez is csak az utolsó előtti helyet jelentette. A Forma-2 tavalyi bajnoka az első körben visszaesett a lengyel mögé – viszont a biztonsági autós fázis elején kemény gumikért jött ki a pitbe, ugyanakkor, mint az élmenők, azaz letudta a kötelező kerékcseréjét.

A 15. körben aztán Antonio Giovinazzi megforgatta Kubicát a Rascasse-kanyarban, szinte teljesen lemásolva Mick Schumacher és Tatiana Calderón ütközetét a Forma-2-ből. Igaz, ebben az esetben nem volt szükség a piros zászlókra, viszont Russell Nico Hülkenberggel (Renault) és Lando Norrisszal (McLaren) szemben is veszített egy-egy pozíciót.

A versenynek ezen szakaszában az élmenők annyira lassú tempót diktáltak, hogy Russell mérnökei szentül meg voltak győződve arról, hogy még a pontszerzés sem elképzelhetetlen, persze, azt megelőzően, hogy az élboly leszakította magáról az üldözőket. Végül az ifjú brit versenyzőt a 15. helyen intették le.

„Ez még ennél is jobb lehetett volna. Aztán sajnos valaki összerázta és fel is tartotta a mezőnyt, pedig azt gondoltuk, hogy Sainz előtt, a hatodik helyen is lehettünk volna. Ami engem illet, nagyon boldog vagyok a versenyemmel. Habár annak második felében már nem igazán tudtunk harcolni, de szerettem volna azt hinni, hogy mégis. Tesztelni akartam magamat és a határon autózni, hogy amikor eljön annak az ideje, hogy harcolni fogunk, akkor tudjam, hogy mire számítsak”

– idézi Russell gondolatait a motorsport.com.

A brit 15. pozíciója még mindig jobb, mint amire a Williams számított előzetesen a szűk utcai pályán. Sőt, Kubica a csütörtöki szabadedzéseket azt nyilatkozta, hogy a monacói aszfaltcsík kiemeli az FW42-es valamennyi gyengeségét.

Russell ennek az ellenkezőjét mondta a verseny után – ő elégedett volt a Williams teljesítményével:

„Nem mondom azt, hogy túlteljesítettünk, de úgy vélem, kihoztuk a maximumot magunkból. Nagyszerű volt, hogy ennyi kört tehettem meg úgy, hogy közben feszegettem a határaimat. Volt egy pont, amikor a mérnököm azt mondta a rádión, hogy hasonló köröket autózok, mint az élen álló.”

Fotó: Pirelli F1 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6314869288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása