INDYCAR - TART AZ INDY 500-AS IDŐMÉRŐTŐL ALONSO

d6wrcfxxyaargyn.jpg

A kétszeres Forma-1-es világbajnok úgy érzi, már azért is vért kell majd izzadnia, hogy egyáltalán a rajtrácsra feljusson a McLaren Dallara-Chevrolet-jével.

Roppant peches Fernando Alonso az idei Indy 500-as felkészülése során, ugyanis a kollektív teszteken, illetve az első edzésnapokon rendre műszaki viszontagságok hátráltatták, majd szerdán összetörte az autóját, ami miatt a harmadik edzés nagyját ki kellett hagynia, a csütörtöki napot pedig teljes egészében. A Fast Friday-re térhetett vissza a spanyol a csapat tartalékautójával.

Azonban a pénteki nap semmivel sem tette bizakodóbbá a spanyolt. Ugyan az első három napon megtett 96 körét további 77-tel megtoldotta, az utolsó pillanatban futott leggyorsabb köre az összetett lista 24. helyére volt elegendő, míg a szélárnyék nélküli körök tekintetében csak a 30. lett.

„Igen, aggódom”

– felelte arra a kérdésre, hogy aggodalommal tölti-e el jelenlegi helyzete, ami az időmérő edzést illeti. –

„Úgy gondolom, a szombati nap folyamán komoly jelentősége lesz annak, milyen sorrendben gördülünk pályára, illetve, hogy forró időjárási körülmények között tudom-e futni a mért körömet, vagy sem. Rosszul állunk pillanatnyilag, mindenképpen szükségünk lesz a szerencsére… Semmire sincs garancia.”

d6n7jniwwaewz0l.jpg

A spanyol a szorult szituáció ellenére megpróbálta kiragadni a pozitívumokat a negyedik tesztnapból:

„Egyébként pozitív napon vagyunk túl, hiszen végre pályára tudtunk gördülni az autóval. Ki tudtunk próbálni különböző beállításokat, valamint egy kicsit a pályát is tudtuk tanulni. A turbónyomás megemelésének betudhatóan a sebességek is magasabbak voltak, így a nap inkább az időmérős felkészülésről szólt, mintsem a versenybeállításokról.”

Alonso a gumielőnyét is a maga javára fordítaná:

„Az előző napokról nagyon sok új gumink maradt, ennek köszönhető, hogy ennyit tudtunk menni. Remélhetőleg a begyűjtött információk adnak nekünk némi magabiztosságot az időmérőre.”

Fotó: McLaren Indy / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4714833138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása