INDYCAR - RÉMÁLOMSZERŰEN ALAKUL ALONSO MÁSODIK INDY 500-AS FELKÉSZÜLÉSE

d6navjfxkaavvg-.jpg

Noha még több mint egy hét hátravan a 103. Indy 500-as versenyig, a tesztek és a szabadedzések már javában zajlanak. Fernando Alonso számára pedig most komoly kihívásnak tűnhet a Tripla Korona megszerzése, mivel idei felkészülését a sorozatos műszaki hibák mellett már egy óriási bukás is tarkítja.

Minden bizonnyal nem ilyen kezdésről álmodott Fernando Alonso, amikor a második indianapolisi bevetésére gondolt. A spanyolnak ugyanis korántsem halad annyira gördülékenyen a felkészülése, mint két évvel ezelőtt: már az április végi, kollektív teszten is műszaki hiba hátráltatta a munkáját, de a McLaren által csatasorba állított, #66-os rajtszámú Dallara-Chevrolet tovább rakoncátlankodott kedden, amikor megkezdődtek a szabadedzések.

Elektronikai gondok okán az első napon csak 50 kört tudott megtenni a legendás oválpályán a kétszeres Forma-1-es világbajnok. A vesszőfutás pedig szerdán, a második edzésnapon sem ért véget, Alonso ugyanis átesett azon az indianapolisi tűzkeresztségen, amitől a legtöbb versenyző tartani szokott ezen a pályán: a bukás. Már a 46. körben járt a spanyol, amikor a 3-as kanyar kijáratánál elveszítette uralmát az autója felett, aminek következtében összesen három alkalommal ütközött falnak.

NTT IndyCar Series on Twitter

This was a scary moment for @alo_oficial during #Indy500 practice �� https://t.co/B7tkrUBvv9

„Alulkormányzott volt az autó. A kanyar bejáratánál elengedtem ugyan a gázt, de nem eléggé, így az autó elejével elveszítettem az irányítást. A fal pedig túl közel volt, és túl gyorsan jött. Sajnálom, hogy ez történt ma, mert így újabb etapokról kell lemondanunk. Tanulni fogunk az esetből, holnap pedig erősebben térünk vissza”

– nyilatkozta balesete után az NBC-nek a spanyol.

d6npxtfw0aes07x.jpg

Alonso szerencsére sérülés nélkül megúszta a balesetet, ellenben az autó ripityára tört. S az még hagyján, hogy a balesettel mennyi értékes, pályán töltött időtől esett el és esik még el a csapat, kérdés, hogy a folytatásban használható lesz-e még az autó, amely az első számú versenygép volt – és amit most vissza is küldtek a wokingi főhadiszállásra –, vagy Alonso kénytelen lesz a Carlin által rendelkezésre bocsátott tartalékautóval körözni a továbbiakban.

Jelen állás szerint Alonsóék leginkább Fortunában reménykedhetnek… Talán joggal, hiszen 2017-ben egészen a futamig minden rendben zajlott: az ötödik helyről rajtolhatott az andrettis autóval Alonso, később a vezetést is átvette, de az utolsó 20 körbe megérkezve elfüstölt a Honda-motor. És a mondás is úgy tartja, hogy minden jó, ha a vége jó…

Rosenqvist is bukott

NTT IndyCar Series on Twitter

This was close. Pay attention to @12WillPower's quick reaction � #INDYCAR // #ThisIsMay https://t.co/wFlaOgTe7n

A második edzésnap későbbi szakaszában a Chip Ganassi Racing újdonsült igazolása, Félix Rosenqvist is pórul járt. Még egy óra volt hátra a tréningből, amikor a svéd újonc ütközött  2-es kanyarnál, és nem sokon múlt, hogy magával sodorja Will Power Penske-Chevrolet-jét.

Rosenqvist autója szintén összetört, így a folytatás az ő esetében is a tartalékautóval valószínű, de az előző éveket a Formula-E-ben töltő versenyző megúszta sérülés nélkül az incidenst.

Fotó: McLaren Indy / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8914830844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása