F1 - A SAUBERNEK NEM A KÖZÉPMEZŐNY A VISZONYÍTÁSI ALAP

charles_leclerc_f1_grand_prix_mexico_abgf-zyhwc5x_1.jpg

Frédéric Vasseur elismerte, hogy a 2018-as szezon folyamán a topcsapatokhoz viszonyította magát a Sauber, ez áll a fejlődés hátterében.

Napjainkban nagyon sok bölcsesség, idézet alapszik a „Csak előre nézz!” elvén. A csapatfőnök, Frédéric Vasseur legutóbbi nyilatkozatából kiderült, hogy a Sauber is hasonló gondolkodásmóddal közelítette meg a 2018-as idényt, ami alatt a mezőny végéről a középmezőny elejébe zárkózott fel, a szezon legnagyobb fejlődését bemutatva.

„Többé-kevésbé sehol sem voltunk, úgyhogy minden területen javulást kellett elérnünk. A többieknek is betudható az, amit a pályán elértünk, ugyanis a Williams és a McLaren a vártnál jobban szenvedtek. Én azonban inkább azt néztem, hogy mekkora volt a lemaradásunk a legjobb csapatokhoz képest százalékosan. Véleményem szerint ez a legjobb módja annak, hogy elemezzük, mit is csinálunk” – mondta Vasseur a motorsport.com hasábjain.

„Ugyanis a topcsapatok nagy anyagi forrásokkal rendelkeznek, így, ha tartjuk a különbséget hozzájuk képest, az azt jelenti, hogy javulunk. Ráadásul mi még csökkenteni is tudtuk a differenciát, nagyon is” – magyarázta az összetett-8. helyezett csapat vezetője.

marcus_ericsson_f1_grand_prix_germany_qualifying_fsyv7buzkaxx.jpg

Vasseur nyilatkozata alapján a globális szakoldal rögtön elő is kapta a statisztikai összehasonlításokat a 2017-ről 2018-ra való fejlődés kimutatására, ami szaknyelven szólva a Supertime-analízis – ennek lényege az, hogy minden egyes versenyhétvégén az aktuális legjobb csapat leggyorsabb körét hasonlítják össze a többi csapat legjobb idejével. Ebből kiderült, hogy tényleg a Sauber javult a legtöbbet – majdnem kétszer annyit, mint a listán a második helyet elfoglaló Haas, és közel tízszer annyit a harmadik helyezett Red Bullhoz képest!

A Supertime-táblázat:

Csapat

2017

2018

Különbség

Sauber

104,129%

102,603%

-1,526%

Haas

102,858%

101,970%

-0,888%

Red Bull

100,958%

100,797%

-0,161%

Renault

102,186%

102,137%

-0,049%

Ferrari

100,263%

100,237%

-0,026%

Force India

102,199%

102,207%

+0,008%

Mercedes

100,085%

100,119%

+0,034%

Toro Rosso

102,730%

102,805%

+0,075%

McLaren

102,510%

102,923%

+0,413%

Williams

102,524%

103,606%

+1,082%

Forrás: motorsport.com

Azonban Vasseur a tények láttán még inkább óvatosságra inti csapatát, ugyanis 2017 közepén – amikor is átvette a gárda irányítását – sokkal könnyebb volt sokat fejlődni, most viszont a következő lépés számottevően keményebb lesz: „Nem akarok negatív lenni, mert az rontja a csapaton belüli hangulatot, de sokkal négy másodperces hátrányból fejlődni, mint tizedmásodpercekért küzdeni” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy egy idő után a fejlődési ráta csökkeni fog, és körülbelül hasonló helyzetben, mint volt egykor a Renault-nál, ahol 2016-ban, a franciák gyári csapatának visszatéresekor dolgozott, és teljesen más történet a topcsapatok nyomába eredni.

A Sauber mindenesetre bizakodva várhatja a 2019-es szezont, ugyanis Vasseur korábban lenyilatkozta, hogy pokoli keményen dolgoztak a hinwili főhadiszálláson az idei autó fejlesztésén, továbbá a Kimi Räikkönen - Antonio Giovinazzi versenyzőpáros is okozhat még meglepetéseket. A C38-asról február 18-án, az első tesztsorozat nyitónapjának reggelén hull majd le a lepel.

charles_leclerc_f1_grand_prix_japan_xudndm8u1s2x.jpg

Az ellenfelek tartanak a Saubertől

Néhány nappal ezelőtt a rivális középcsapatok részéről több versenyző is aggodalmát fejezte ki annak kapcsán, hogy 2019-ben a Sauber lehet a sötét ló.

„Nagyszerű csapat a Sauber. Bár nagyon kemény időszakon ment keresztül az előző években, de véleményem szerint a Ferrarival való együttműködése révén jön vissza a versenybe. Látható, hogy Frédéric kiváló csapatvezető, azt gondolom, hogy tovább fog fejlődni a Sauber, és egy olyan csapattá lép elő, amire érdemes lesz odafigyelni” – nyilatkozta korábbi munkaadójáról a Racing Point mexikóija, Sergio Pérez.

Hasonló állásponton van a McLaren újdonsült igazolása, Carlos Sainz Jr. is: „Mindannyiunknak félnie kell a Saubertől idén, sőt, valamilyen szinten mindenki mástól. Nem csak a Saubertől, hanem az immár egy kicsivel nagyobb büdzsével rendelkező Force Indiától is, akárcsak a Renault-tól és a Haastól.”

„A McLaren pedig teljesen új projektbe vág bele, amivel a negyedik helyig akar visszazárkózni a bajnokságban egy nehéz év után. Bármelyik csapatra is gondolunk ezek közül, bármelyik a középmezőny élére állhat idén” – ecsetelte a helyzetet a spanyol versenyző.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6814594862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása