BUTTON IDÉN IS BAJNOK LEHET JAPÁNBAN

drtsdfwwwaehrv.jpg

Péntekre virradóan bejelentések sorával rukkolt elő a Honda: a japán gyártó a Super GT-ben nagyjából változatlan felállással fog nekivágni a 2019-es szezonnak, ami azt jelenti, hogy Jenson Buttonéknak lehetőségük adódik bajnoki címük megvédésére. Azonban a Super Formula-programban akad néhány új, nem is éppen ismeretlen név.

A Super GT-ben mindössze két hondás csapat, a Real Racing és a Nakajima Racing felállása fog módosulni: előbbinél Koudai Tsukakoshi és Bertrand Baguette, utóbbinál meg az ex-F1-es pilóta, Narain Karthikeyan és a Forma-2-ből érkező Tadasuke Makino fognak versenyezni – utóbbi kettős programot fog teljesíteni idén Japánban, ugyanis a Super Formulában rajthoz áll.

dwmriokvaaamaeq.jpg

A tavalyi sikereket követően nem változik a Team Kunimitsu felállása, azaz a Jenson Button - Naoki Yamamoto kettős megvédheti a bajnoki címét a Felkelő Nap országában, ahogyan az ARTA is megtartsa futamgyőztes párosát, Tomoki Nojirit és Takuya Izawát, a Mugen pedig Daisuke Nakajimát és Hideki Mutoh-t.

Csupán két versenyző pottyant ki a Honda Super GT-s forgójából: az egyik Takahashi Kogure, aki 15 szezon, kilenc futamgyőzelem és 2010-es bajnoki címe után távozik a szériából. Kosuke Matsuura a másik versenyző, ő azonban nem távozik a bajnokságból, csak a GT500-as helyett a GT300-as kategóriát fogja erősíteni a Team Upgarage csapatával.

A GT300-as kategóriában fog indulni még Nirei Fukuzumi, a korábbi GP3-as futamgyőztes és F2-es versenyző, mégpedig az ARTA-nál, Shinichi Takagi oldalán – a csapat idáig BMW-ket futtatott a kategóriákban, azonban az idei évtől Honda NSX GT3-ra váltanak.

A Honda Super GT-s csapatainak 2019-es pilótapárosai:

  • Team Kunimitsu: Naoki Yamamoto, Jenson Button
  • ARTA: Tomoki Nojiri, Takuya Izawa
  • Team Mugen: Hideki Mutoh, Daisuke Nakajima
  • Keihin Real Racing: Koudai Tsukakoshi, Bertrand Baguette
  • Nakajima Racing: Narain Karthikeyan, Tadasuke Makino

dwnwaabwkaasyap.jpg

A Super Formulában pedig egy rahedli változás következett hondás fronton. A leglényegibb változásnak az számít, hogy a regnáló bajnok Naoki Yamamoto csapatot vált, és a Mugen helyett a Dandelion színeiben folytatja pályafutását, ahol Fukuzumi lesz a csapattársa. Yamamoto helyére Tomoki Nojiri érkezik és a Red Bull balhés juniorja, Dan Ticktum oldalán fog versenyezni.

Ticktum mellett több ismerős nevet is láthatunk majd a szériában, leginkább a B-Max Racing Motopark csapatánál, Harrison Newey – a tervezőzseni Adrian Newey fia – és a DTM-ből ismert Lucas Auer személyében. A Nakajima Racing is új felállással indul az új szezonban, amit Makino és az idáig a különféle európai F3-as szériákban versenyző Alex Palou alkotnak.

skdrubgyv.jpg

A Real Racing pedig a korábbi aggodalmak ellenére ott tud lenni a rajtrácson, de csak egy versenyzővel, nevezetesen a 18 esztendős Tristan Charpentier-vel, aki Koudai Tsukakoshit váltja a csapatnál. Az óriási mozgolódásnak azonban lettek „vesztesei”: Nobuharu Matsushita a Carlin F2-es csapatánál fog versenyezni, Karthikeyan – mint azt már említettük – a Nakajima-csapat Super GT-felállását fogja erősíteni, ahogyan Tsukakoshi is a nagytúraautós szériába igazol.

A Super Formulában a 2019-es szezon egy új korszak kezdetét jelenti majd, mivel bemutatkozik az új, SF19 kódjelű autó, ami gyorsabb és biztonságosabb lesz elődjénél – utóbbi tényező javulásáról többek között a glória fog gondoskodni. Azonban az autókban továbbra is kétliteres és négyhengeres turbómotorok fognak duruzsolni, amiket a Honda és a Toyota biztosít.

A Honda Super Formula-csapatainak 2019-es pilótafelállásai:

  • Dandelion Racing: Naoki Yamamoto, Nirei Fukuzumi
  • Team Mugen: Daniel Ticktum, Tomoki Nojiri
  • Real Racing: Tristan Charpentier
  • B-Max Racing/Motopark: Lucas Auer, Harrison Newey
  • Nakajima Racing: Alex Palou, Tadasuke Makino

Fotó: Jenson Button / Twitter, Honda JP / Twitter, Super Formula Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3414557196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása