WTCR - TOM CORONEL ISMÉT NEKIVÁG A DAKAR-RALINAK

03718007_jl24367.jpg

Negyvenegyedik alkalommal rendezik meg a Dakar-ralit, amin – az előző évekhez hasonlóan – a Coronel-fivérek is rajthoz állnak.

Egy 6.2 literes Chevrolet-motorral szerelt Jefferies Buggy-val áll csatasorban a többszörös WTCC-futamgyőztes Tom Coronel és ikertestvére, Tim. A két holland számára nem ismeretlen a technika, ugyanis már tavaly is a „Szörnnyel” álltak rajthoz, azonban az első közös kalandot hűtési problémák hátráltatták.

Mindenesetre a Coronel-testvéreket ez sem tántorította el attól, hogy tizenegy napot mobilházakban töltsenek el – a perui kaland kapcsán a következőket nyilatkozta az fiawtcr.com-on Tim Coronel: „Több dolog sem stimmelt, aminek eredményeként a „Szörny” módosításokra szorult, hogy Dakar-álló legyen. Különösen a hőmérsékletszabályozással kapcsolatos problémákat kellett felszámolnunk. A tavalyi Dakaron eléggé jól mentünk, csak gyakran meg kellett állnunk a hűtés miatt. Emiatt több alkatrészt is eltávolítottunk az autóról.”

Ennek érdekében többek között áthelyezték az autón a légelvezető csöveket – amik eddig túlságosan közel voltak a motorhoz –, valamint a kipufogót, amiből újat kapott az autó. Az új, kevlárból és Hollandiában készült karosszéria révén pedig több 200 kilogrammot könnyült a masina, miközben a motor is fejlesztéseken esett át, ami javulást eredményezett a lóerők és a nyomaték tekintetében is.

It's about to start! �� Comment your emoji to show you're ready for the #Dakar2019 ��⬇️ . . . #dakarrally #peru #dakarxfox #dakarperu #peru�� #offroadracing #rallyracing #twinbrothers #eatmydust #eatmycheese #beast347 #buggy #buggys #dunebuggy #baja1000 #rallye

9,025 Likes, 340 Comments - Tom Coronel�DAKAR Rally WTCR (@tomcoronelracing) on Instagram: "It's about to start! �� Comment your emoji to show you're ready for the #Dakar2019 ��⬇️ . . ...."

Tom Coronel arról beszélt, hogy örül a több homoknak, ugyanis a homok miatt az a Dakar, ami, és már nagyon várja az 5000 kilométeres versenyt, hozzátéve, hogy a múlt őszi, barcelonai teszt folyamán jól működött az autó, és a kezelhetőség is sokat javult. Egyébként ez lesz a harmadik alkalom, amikor a közel két héten át tartó kihívás folyamán megosztják a vezetési kötelezettségeket a Coronel-fivérek.

Nem Coronel lesz az egyedüli érdekeltség a túraautózás világából, ugyanis rajthoz áll a Sébastien Loeb Racing csapatfőnöke, a korábban WTCC-ben versenyző kilencszeres ralivilágbajnok, Sébastien Loeb, de sokak számára ismerősen csenghet az idősebb Carlos Sainz neve is. Magyarország sem marad képviselet nélkül a rangos off-road-eseményen, ugyanis részt vesz a Opel Dakar Team csapata is, a Szalay Balázs-Bunkoczi László párossal.

Fotó: Jean Michel Le Meur / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8014541714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása