WTCR - PORTUGÁLIÁBAN TESZTELTEK MICHELISZ NORBIÉK

2018_tcr_photo_news_581.jpg

Nem lacafacáztak sokáig a Hyundai versenyzői, és még a karácsonyi ünnepek előtt megkezdték a 2019-es WTCR-szezonra való felkészülést.

Dél-Portugáliában, az Algarve International Circuiten bonyolította le első tesztjét a 2019-es idényt megelőzően a Hyundai. A dél-koreai márka a portimaói pályán három napot töltött, aminek folyamán Nicky Catsburg és Augusto Farfus szert tettek első kilométereikre az i30 N TCR volánja mögött, de pályára gördült a világkupa bajnoka, Gabriele Tarquini és Michelisz Norbert – az még továbbra is kérdéses, hogy az áprilisban, Marokkóban rajtoló második WTCR-szezonban miképpen fog kétfős csapatokat alkotni ez a kvartett, amelynek tagjai a Hyundai által kiadott sajtóközleményben némileg értékelték is ezt a három napot.

„Nagyszerű volt újra akcióba lendülni. Sikerült lecsekkolni néhány fontos dolgot, amit a mérnökök a kutatási-fejlesztési műhelyünkben megalkottak, és fontos volt meggyőződni arról, hogy ezek a pályán is előnyt jelentenek. A teszt abban a tekintetben is remek lehetőséget biztosított, hogy elkezdhettünk együtt dolgozni Nicky-vel és Augustóval, akiknek így tudtam segíteni a tudásommal, aminek köszönhetően a lehető leggyorsabban fel tudták venni a tempót” – mondta az algarve-i tesztről Tarquini.

„A teszt révén támogatni tudtuk a mérnökeink munkáját, mégpedig úgy, hogy a beállításbéli változtatásokról részletes visszajelzéseket tudtunk adni. Portimao tökéletes helyszín ehhez, ugyanis a magasságbéli változások jobban megdolgoztatják a futóműveket, mint a legtöbb pálya” – értékelt Michelisz Norbi.

„Amikor először vezettem a Hyundai i30 N TCR-t, rögtön azt mondtam, hogy ez az autó jellemében teljesen más azokhoz képest, amiket korábban vezettem. Habár a kezelési karakterisztikái nagyságrendileg megegyezik azokkal a korábban általam vezetett fronthajtású autókéval. A teljesítmény érdekében ugyanúgy nyomnod kell. Az is egyhamar egyértelművé vált, hogy Gabriele az autó fejlesztése során remek munkát végzett, aminek révén a Hyundai Motorsport a partnereivel egy nagyon erős csomagot tudtak összerakni” – számolt be nagy lelkesen első tapasztalatairól Catsburg.

„Utoljára 2006-ban versenyeztem elsőkerék-hajtású versenyautóval, azonban a Hyundai i30 N TCR már az első körök folyamán kényelmesnek bizonyult a számomra. Mielőtt pályára vittem az autót, Gabriele és Norbi is hasznos tanácsokkal látott el annak kapcsán, hogy mit várjak az autó egyensúlyától például. Nagyon értékes tapasztalat van a birtokukban. Ennek ellenére kellemes meglepetésként ért, hogy milyen gyorsan versenyképes tempót tudtam már diktálni az autóval” – zárta a gondolatok sorát Farfus.

Fotó: Hyundai Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6914506446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása