Kétségkívül egyre nehezebb Esteban Ocon helyzete: amennyiben a Williams nem csap le a fiatal franciára, kiszorul a Forma-1 2019-es rajtrácsáról – ez esetben viszont két csapatnál is tartalékpilótai szerepkört tölthet be.
Immár hónapok óta kiemelten foglalkozik a nemzetközi sajtó Esteban Ocon nem éppen irigylésre méltó helyzetével, mivel a tehetsége és a benne rejlő potenciál ellenére minden jel arra mutat, hogy egy fél manoros és két Force Indiás szezont követően a kispadra kényszerül a silverstone-i csapatnál végbement tulajdonosváltás következtében, hacsak a Williams nem dob neki mentőövet. Azonban ehhez a szükséges anyagi hátteret is elő kell teremteni, amiben nem éppen áll a helyzet magaslatán a francia, miközben a grove-i együttes idei teszt- és tartalékpilótája, Robert Kubica mögé beállhat egy lengyel olajvállalat egy körülbelül 10 millió eurós támogatói csomaggal.
„Ez nem a mi kezünkben van” – szögezte le a helyzet kapcsán Toto Wolff a RaceFans.net oldalon, a Mercedes F1-es csapatának és junior programjának vezetője, arra utalva, hogy ebben a kérdésben csakis a Williams helyettes csapatvezetője, Claire Williams, illetve Paddy Lowe, a technikai igazgató hozhat döntést. Wolff azt is elárulta, hogy amennyiben Williamsék nem Ocon mellett döntenek, a Mercedesnél és a Racing Point Force India csapatánál is tartalékversenyző lehet 2019-ben, aminek keretein belül temérdek szimulátoros munkát végezhet.
Fotó: Zimbio
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal