Nem éppen ideális időjárási körülmények között rendezték meg az Amerikai Nagydíj első edzését. Ennek ellenére Lewis Hamilton egészén otthonosan mozgott a COTA-n, és még a csapattársát, Valtteri Bottast is elnáspángolta 1.3 másodperccel, mialatt a Ferrarik elé a Red Bullok is befurakodtak.
Esős nyitányt és kettős Mercedes-elsőséget hozott az első gyakorlás Austinban: Lewis Hamilton 1:47.502-vel toronymagasan zárta az élen a 90 perces sessiont, 1.3 másodpercet adva csapattársának, Valtteri Bottasnak, akitől viszont mindössze századokra maradt el Max Verstappen. A Red Bull hollandját fél másodperces lemaradásban csapattársa, Daniel Ricciardo, valamint a világbajnoki címre még matematikai esélyekkel rendelkező, ferraris Sebastian Vettel követték.
A négyszeres világbajnoktól további másfél szekundummal maradt el Kimi Räikkönen, tehát a két ferraris csak a két Red Bullok mögött tudott zárni, noha ők töltöttek a legtöbb időt a pályán. Az élcsapatok mögött Carlos Sainz zárt a Renault-val, de a spanyol lemaradása már a három másodpercet is meghaladta – mögötte Romain Grosjean (Haas) és Charles Leclerc végeztek, akik közül utóbbinak köszönhetjük a 90 perces edzés egyetlen piros zászlós fázisát.
Történt ugyanis, hogy a monacói – aki jövőre már a Ferrari színeiben fog versenyezni – elveszítette uralmát Sauber C36-osa felett az S-kanyarok kijáratánál, megforgott, majd a 9-es kanyarnál még a pályáról is lesodródott. Amikor pedig visszatért a sóderágyból, egy rakás kavicsot felhordott a versenyívre, így pályatakarítás címszóval kellett félbeszakítani a körözést.
A TOP-10-et Leclerc csapattársa, Marcus Ericsson tette teljessé. A pénteki első edzésen két „idegen légiós” vett részt: Stoffel Vandoorne McLaren-Renault-jával a csapat jövő évi versenyzője, Lando Norris a 11. lett, míg Sean Gelael – aki Brendon Hartley Toro Rosso-Hondáját vette át erre a másfél órára – az utolsó helyen zárt.
Folytatás este 21 órától, a második szabadedzéssel.
Az első szabadedzés végeredménye:
Fotó: Zimbio
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal