F2 - VISSZATÉRŐ ÉS FELKAPASZKODÓ VERSENYZŐK SZOCSIBAN

_r3i2637_4459365.jpg

Versenyzőt vált a Campos Racing és az MP Motorsport is – Roberto Merhi visszatér, Niko Kari debütál a Forma-2-ben.

Már eddig is láthattunk néhány szezonközi pilótacserét a Forma-2-ben, most viszont tovább bonyolódik a helyzet, mint az kiderült a Campos Racing és az MP Motorsport keddi bejelentéséből.

merhi-anouncement-nwmtt93wmiqq5qwhzgvsxvv01s0fmi4y3cve8hr43s.jpg

Előbbi istálló azt erősítette meg, hogy a mostani hétvégén esedékes, oroszországi fordulón Luca Ghiotto csapattársa már nem az izreali Roy Nissany lesz, ugyanis a gyengén teljesítő pilótát a DTM-et, a WEC-et és a Forma-1-et megjárt Roberto Merhi váltja, aki a hungaroringi hétvégét követően távozott az MP Motorsporttól.

A szebb napokat látott holland csapatnak komoly kihívást jelent a Pirelli F2-es gumijainak kezelése, különösképpen az időmérő edzéseken – ez csapaton belüli súrlódásokat eredményezett, aminek következtében távozott a spanyol, aki – a spái és a monzai hétvége kihagyása ellenére – a 11. helyen áll az egyéni összetettben.

Merhi a pályán idén már kétszer is dobogóra állhatott, de papíron csak egyszer, mivel a Paul Ricard-i futamról utólag kizárták, amiért a guminyomás-értékek nem feleltek meg a szabálykönyvben foglaltaknak. A spanyol ismerős környezetbe tér vissza ezzel a váltással, ugyanis a tavaly szezon első két versenyén már versenyzett a Camposszal – a legjobb eredménye egy 6. hely lett.

„Tökéletesen ismerjük egymást, és azt hiszem, hogy nagy tettek végrehajtására törekszünk majd a hátralévő versenyeken. A Campos versenyképes autóval rendelkezik, én pedig a szezon korábbi szakaszaiban értékes tapasztalatra tettem szert. Úgy érzem, sokkal jobban készen állok azt követően, hogy értem már el jó eredményeket” – idézi Merhit a hivatalos kommüniké.

Adrian Campos, az istálló csapatfőnöke így kommentálta a versenyzőváltás hírét: „Nincs kétségünk Roberto céljai felől. Biztos vagyok bennem, hogy a soron következő futamokon nagyon jól fog teljesíteni. Már van tapasztalata a szériában, így nagyszerű eredményekre számítunk, főleg ha figyelembe vesszük azt, hogy mekkora tehetség is Roberto.”

_r3i9262_4469643.jpg

Az MP Motorsport pedig Merhi korábbi csapattársától, Ralph Boschungtól vált meg, így kijelenthető, hogy a csapat alig néhány hét alatt lecserélte a komplett F2-es felállását, ugyanis a svájci helyét, a francia Dorian Boccolacci oldalán Niko Kari veszi át.

Meglepőnek mondható a váltás, főleg annak fényében, hogy a korábbi Red Bull-junior finn pilóta idei szezonját bármilyen jelzővel lehetne illetni, ami nem a pozitív irányba húz – ezt mi sem mutatja jobban, hogy csak a 16. az összetettben.

„Nagyon örülök annak, hogy az MP-nek megvolt a kellő magabiztossága ahhoz, hogy beprotezsáljon engem az F2-es csapatába” – nyilatkozta Kari. – „Az új Forma-2-es autók, amik idén mutatkoztak be, fantasztikusan néznek ki, így alig várom már, hogy beugorjak az egyikbe. Azt is nagyon várom, hogy újra együtt dolgozzak Doriannal, akivel nagyon jó munkakapcsolatot alakítottam ki a GP3-as idők alatt.”

„Niko egy kicsit balszerencsés volt második GP3-as szezonjában, de azt megmutatta, milyen a nyers tempója. Biztosak vagyunk abban, hogy ezt a tempót gyorsan eredményekké tudja formálni a hátralévő Forma-2-es futamokon” – mondta a csapatfőnök, Sander Doorsman.

Az egyelőre kérdéses, ki lesz Kari utódja az MP Motorsport GP3-as felállásában.

fiaf3-1534677173.jpg

Mindeközben az Arden GP3-as csapata megerősítette, hogy a hátralévő két hétvégén az amúgy a Forma-3-as Európa-bajnokságban versenyző Sacha Fenestraz lesz Gabriel Aubry és Joey Mawson csapattársa, leváltva Julien Falcherót, aki idén még a pontszerzésig sem jutott el.

Fotó: FIA Formula 2 Media, Campos Racing Media, GP3 Media, FIA F3 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8714263107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása