TCR EU - NEM FOGOTT KI TASSIN MONZA
Egy újabb dobogós helyezéssel és egy különleges trófeával tér haza a magyar versenyző

tassi_monza1.jpg

Nehezen indult, jó vége lett – így lehetne összefoglalni Tassi Attila szemszögéből a TCR Europe utolsó előtti versenyhétvégéjét, amelynek Monza adott otthont. A tehetséges túraautó-versenyző ismét dobogóra állhatott, sőt, még egy első helyezettnek járó trófeát is bezsebelt.

Nehezen indult a monzai hétvége Tassi Attila számára. A szabadedzéseken nem a várt eredményt hozta a HELL ENERGY Racing Team with KCMG versenyzője – mindössze a 17. helyig jutott pénteken, végül a szombati időmérő edzéseken ismét bizonyította rátermettségét és innen egészen a 3. helyig küzdötte magát. A késő délutáni első futamon így igen előkelő helyről rajtolhatott, sajnos azonban nem sikerült megtartania pozícióját – a kíméletlen pályán, amelyen sorra estek ki a versenyzők és egymás után törtek össze az autók, a HELL-es pilóta a 6. helyet szerezte meg.

Keserédesen zárult tehát a szombati nap a csapat számára, mert Tassi ugyan 6. lett, csapattársa, Josh Files viszont a dobogó 3. fokára állhatott.

tassii_monza3.jpg

Vasárnap aztán újult erővel indult neki a napnak a fiatal versenyző. A monzai versenypálya ismét megmutatta kegyetlen mivoltát – a verseny során többször is a Safety Car zavarta meg a futamot, de Tassit ez sem zökkentette ki és a fordított rajtrácson, a 8. helyről indulva megszerezte a bronzérmet, míg Files a 2. helyen végzett.

A vasárnap egyértelműen a HELL ENERGY Racing Team with KCMG napja volt. Ha pedig még ez sem lett volna elég ok az ünneplésre, a verseny után jött egy újabb örömhír: a monzai bronzéremmel Tassi Attila lett a TCR Swiss Trophy 2018 győztese.

„Kicsit elkeseredtem szombaton, jó helyről indultam és mégis csak a 6. lettem. Viszont talán ez jó motiváció volt arra, hogy vasárnap még jobban odategyem magam. Nagyon örülök a 3. helynek, a Swiss trófeának meg még jobban, megtiszteltetés, hogy én nyerhettem el ezt a díjat.” – mondta Tassi, aki jelenleg 4. helyen áll az összetett versenyben, csapata pedig 2.

Fotó: HELL ENERGY Média

Forrás: HELL ENERGY Média

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8714258617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása