WTCR - BJÖRKÉ A ZÁRÓFUTAM, MICHELISZ DOBOGÓS PORTUGÁLIÁBAN
WTCR 2018: Vila Real - 3. futam

03718006572448.jpg

Thed Björk egészen simán szerezte meg idei második győzelmét, miközben Michelisz Norbert ugyan veszített egy pozíciót a rajtnál, de – egy egészen különös befutó után – így is dobogós helyen zárta a Vila Real-i hétvégét.

A harmadik, egyben utolsó Vila Real-i futamnak a WTCR mezőnye további három hiányzóval vágott neki, ugyanis Rob Huff, Mehdi Bennani és James Thompson után Szabó Zsolt Dávid, Aurélien Comte és Gianni Morbidelli is visszalépett. A rajtnál Thed Björk simán elkapta a rajtot az élről indulva, azonban Michelisz Norbit elrajtolta Gabriele Tarquini, így a két BRC-s helycseréjével a magyar visszaesett harmadiknak. A következő egy-két körben Micheliszt már Pepe Oriola és Mat’o Homola is elkezdte támadni – utóbbi nem mellesleg nagyon jó rajtot és felzárkózást produkált a 8. pozícióból.

03718006574836.jpg

Eközben Björk csúnyán meglógott az élen, annyira, hogy a negyedik kör elején már pozícióvesztés nélkül meg tudta csinálni a joker-fordulót.

Az ötödik körben pedig pályára hívták a biztonsági autót, ugyanis nagyon rossz helyen állt félre Nagy Norbert a Zengő Motorsport CUPRA-jával, amely műszaki meghibásodása miatt állt meg a pályán. Az újraindításra a 7. kör elején került sor.

Két kör múlva már megint két másodperc feletti volt Björk előnye miközben a 2. és a 12. helyezett között egy kisebb vonat alakult, Gabriele Tarquini vezetésével. Azonban a mezőny lendületét hamarosan egy újabb Safety Car-fázis törte meg, ugyanis Fabrizio Giovanardi összetörte az Alfa Romeót a jokerkörön (!!!) és annak a kijáratánál leparkolva nagyon rossz helyen állt meg.

S épphogy újra elengedték a mezőnyt, ismét pályára hajtott a biztonsági autót, ugyanis Gordon Shedden alatt lelassult a WRT-Audi és megállt a pályán – viszont a legérdekesebb az volt, hogy ugyan még három kör volt hátra a versenyből, de a mezőnynek több mint a fele még nem teljesítette a jokerkörét!

03718006574497.jpg

Thed Björk így simán megnyerte a futamot a két BRC-s Hyundai-pilóta, Gabriele Tarquini és Michelisz Norbi előtt – a svéd YMR-versenyző idei második győzelmét aratta. Negyedikként Pepe Oriola ért célba Mat’o Homola és a jokerkörös taktikájából sokat profitáló Frédéric Vervisch előtt. Yann Ehrlacher – akit menet közben Tarquini már utolért a pontversenyben, s hátránya Mullerrel szemben jelenleg 22 pontosra rúg – a hetedik helyen ért célba, mögötte Benjamin Lessennes, Aurélien Panis és Jean-Karl Vernay tették teljessé a pontszerzők névsorát.

Három hét múlva a Slovakia Ringen folytatódik a világkupa.

A harmadik futam végeredménye:

wtcr_2018_por_r3.jpg

Fotó: Paulo Maria / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8214068903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása