TCR EU - AMIKOR A MAGYAROKAT MÉG AZ ÁG IS HÚZZA...

tcr_eu_tassi_jedloczky.jpg

Jelen állás szerint úgy fest a helyzet, hogy a pénteki nap folyamán csak Nagy Dánielnek szoríthatunk a magyar érdekeltségek közül, ugyanis Jedlóczky L. Márkéknak ki kell hagyniuk egy az egyben a spái versenyhétvégét, míg Tassi Attila közlekedési problémák miatt valószínűleg késni fog.

Valósággal még az ág is húzza a TCR Europe-ban versenyző magyar érdekeltségeinket. Az még hagyján, hogy Nagy Dániel Hyundai i30-asa csak minimális BoP-kedvezményt kapott, de csütörtökön este, a JLG Motorsport tájékoztatásából kiderült, hogy Jedlóczky L. Márknak külső tényezők hatására kell kihagynia a belgiumi fordulót, de legalább az egy hónap múlva esedékes, hungaroringi fordulón már minden rendben lesz.

S ha mindez még nem lenne elég, Tassi Attila is nehézségekbe ütközött, ugyanis a késő esti, éjszakai órákban az országunkon keresztülsöprő vihar számos, Brüsszelbe tartó járatot töröltek. Az Instagram-oldala tanúsága szerint a HELL-KCMG versenyzője hajnali 4 óra 33 perckor még javában a Liszt Ferenc Repülőtéren vesztegelt.

Ennek kapcsán a touringcars.net kész tényként kezeli már, hogy a még néhány nap erejéig 18 esztendős magyarnak ki kell hagynia a pénteki szabadedzéseket, amelyek 10:48-kor és 16:35-kor kezdődnek. Ez pedig azt jelentené, hogy először csak az időmérő edzésen gördülhetne pályára, amelyet szombaton, közép-európai idő szerint 10:55-től bonyolítanak le.

Fotó: TCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr10014031824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása