DTM - KEMÉNY CSATÁK ÉS GLOCK-GYŐZELEM A HOCKENHEIMI MÁSODIK FUTAMON
DTM 2018: Hockenheim I. - 3. szabadedzés, 2. időmérő edzés, 2. futam

dtm-1525529235.jpg

Timo Glock a 10. helyről rajtoló és onnan felzárkózó Gary Paffettet egy egészen szoros és elképesztő csatában legyőzve nyerte meg a nyitóhétvége második versenyét, megszerezve pályafutása ötödik győzelmet. Az utolsó körökben pedig Paffetten fogást talált Rockenfeller is, de összességében mind a BMW, mind az Audi, mind pedig a Mercedes feljutott a dobogóra vasárnap.

A Paffett-győzelemmel zárult szombati szezonnyitó verseny után sem állt meg az élet a Hockenheimringen, ugyanis vasárnap, a reggeli órákban már a harmadik szabadedzés apropóján gördültek pályára a DTM-pilóták. A félórás gyakorlás összességében zökkenőmentesen zajlott le, egy dolgot leszámítva: nagyjából félidőnél Nico Müller kicsúszott az Audival a 12-es kanyarnál, ahol érintőre vette a palánkot – emiatt életbe lépett a 3-as számú lassúzóna, aminek következtében a pályán tartózkodó autók visszatértek a depóba.

Az utolsó 10 percre a pilóták még megkapták a szabadjelzést, amelynek során a regnáló bajnok René Rast 1:32.931-gyel megfutotta a tréning leggyorsabb körét, márkatársát, Jamie Greent megelőzve közel két és fél tizedmásodperccel. A harmadik helyen a BMW-s Timo Glock zárt a bajnokságot a futamgyőzelmével vezető Paffett előtt, aki megint a leggyorsabb mercedeses volt – 2005 bajnokát az audis Loic Duval, a márkatárs Lucas Auer, valamint a BMW-s Augusto Farfus követte. Az első tíz sorrendjét Paul di Resta (Mercedes), Mike Rockenfeller (Audi) és Edoardo Mortara (Mercedes) egészítette ki – utóbbi lemaradása csupán 951 ezredmásodperc volt.

Nem sokkal az FP3 után megrendezték az időmérő edzést is, amelyet – egy, az utolsó két percben lezajlott tűzijáték végeztével – Timo Glock zárt az élen a sárga BMW-vel köszönhetően annak, hogy 1:32.279-es körével több mint két tizedmásodpercet vert René Rastra, mialatt az újonc Joel Eriksson meglepetést okozott, ugyanis BMW-jével a harmadik leggyorsabb kört futotta meg.

A svéd mögött négy mercedeses, Edoardo Mortara, Lucas Auer, Paul di Resta és Daniel Juncadella végzett, megelőzve a BMW-s Marco Wittmann-t, az audis Rockenfellert, valamint Paffettet, aki fél másodperccel maradt el a pole-tól.

Az utolsó versenyét teljesítő Mattias Ekström csak az utolsó, 19. rajtpozícióba tudott kvalifikálni. Az időmérő lebonyolítását semmi sem hátráltatta, egyedül Bruno Spengler ellen indult vizsgálat a stewardok részéről, amiért feltartotta Juncadellát – a 2012-es bajnok kanadai végül egy öthelyes büntetést kapott.

dtm-1525610588.jpg

A piros lámpák elalvását követően Glock megőrizte a vezetést Rast előtt, mialatt Eriksson elé befért Auer, akinek két márkatársa, Mortara és Juncadella is szinte állva maradt a rajtnál, visszaesve a mezőny végére. Az első kör folyamán pedig Di Resta is elment Eriksson mellett.

Nem sokkal később azonban kiderült, hogy Auer jó rajtjának hátterében egy bemozdulás áll, amelyért egy, a bokszkiállás során letöltendő ötmásodperces büntetést kapott.

Négy perc elteltével pedig már megvolt a verseny első és egyben egyedüli kiesője, Edoardo Mortara személyében – minden bizonnyal az olasz Mercedes-pilóta gépe meghibásodott, emiatt is ragadhatott be a rajtnál. Mindeközben az újonc Eriksson Paffett-tel és Rockenfellerrel szemben további pozíciókat bukott, amelynek „köszönhetően” a svéd alig néhány perc leforgása alatt a harmadikról a hetedik helyre esett vissza.

A BMW-s azonban egy picivel később valamelyest javított a mérlegén a német audis visszaelőzésével, miközben Auer egy egészen bátor előzési manőverrel befurakodott Rast elé, a második helyre, miközben a tavalyi bajnokra elkezdett felzárkózni a Di Resta-Paffett duó.

A nyolcadik körben Paffett egy kisebb kergetőzés után átfűzte magát Di Restán a 8-as kanyar féktávján egy kemény előzéssel, a negyedik pozíciót átvéve. Egy körrel később Rockenfeller megint túl tudott járni Eriksson eszén és a 8-as kanyarból kigyorsítva megelőzte a svédet. A tizedik körben pedig Paffett újabb pozíciót nyert: a DRS segítségével a hajtűkanyar előtt elhúzott a brit versenyző Rast mellett, feljőve a harmadik helyre, miközben csapattársa, Di Resta az élmezőnyből elsőként kijött kerékcserére.

A 11. körben Eriksson egy másik DTM-bajnokkal, Pascal Wehrleinnal szemben mérhette össze a tudását: a svéd egy ideig megpróbált cicózni a német pilótával szemben, azonban a Forma-1-es tapasztalattal is rendelkező Mercedes-pilóta rövidesen átfűzte magát rajta. A nagy harciaskodással a gumijait azonban elkoptatta, így egy-két kör múlva kijött a pitbe.

A 15. kör elején aztán a versenyt addig vezető Glock is kilátogatott a szerelőihez, amelyet követően Di Resta elé tudott visszajönni, mialatt az élen Paffett Auertől átvette a vezetést, majd kiment ő is a boxba. A brit versenyző végül Glock és Di Resta mögé tudott csak visszajönni, amelyben az is közrejátszott, hogy a jobboldali kerekek szerelői egy kicsit lassabb végezték a munkájukat.

Egy körrel később egyszerre jött ki két audis, Rast és Rockenfeller friss abroncsokért, de a 2013-as bajnok szerelői fürgébben dolgoztak, így a két német versenyző a depóban helyet is cseréltek.

Gary Paffett a 19. körben ismételten megelőzte Di Restát, megfosztva a skótot a virtuális a második helytől. A kör végén az élről kiállva szánta el magát kerékcserére Auer, akinek az ötmásodperces büntetés mellett még egy lassabb bokszkiállás okozott neki számottevő időveszteséget, amellyel a mezőny hátsó traktusába esett vissza.

Négy körrel később keményen egymás torkának esett Glock és Paffett, amely párbajban a brit kitartott és 8-as kanyar előtt még utat talált a BMW-s német mellett, akit két körrel korábban, a kerékcseréje előtt feltartott a búcsúversenyét teljesítő Mattias Ekström az Audival. Egy kör múlva Glock megpróbálta visszatámadni, de Paffett egy merész megmozdulással kivédte a próbálkozást.

A Paffett-Glock kettős között a 25. körben is volt egy komolyabb pengeváltás, de ekkor sem történt pozíciócsere. Egy kör múlva Glock ismét megpróbálta és egy nagyon határozott manőverrel, hosszú-hosszú métereken át egymás mellett haladva és kívülről körbeautózva visszavette az első helyet!

Azonban a 27. körben folytatódott az adok-kapok, amelynek eredményeként Paffett megelőzte Glockot és így ismét a mercedeses kezébe került a vezetés! Egy kör múlva egy kisebb meglepetésnek lehettünk szemtanúi: a 19 éves Eriksson meglepte Di Restát egy előzéssel, ezzel felkapaszkodva a harmadik pozícióba.

A 29. körben pedig ismételten megmérkőzött egymással Paffett és Glock, és a német BMW-s ismét megelőzte a DRS segítségével a tegnapi futamgyőztest, aki aztán megpróbált keményen visszatámadni, amelynek során többször is összeért a két autó, de Glock meg tudta tartani az első helyet.

Mindeközben ezt a kakaskodást kihasználva felzárkózott a duóra Eriksson, ami inkább Paffett szempontjából volt problémás, mivel ekkorra minden DRS-nyitási lehetősége elfogyott. Ezt a svéd azonnal megpróbálta kihasználni és négy perccel a vége előtt már egy előzést is megkísérelt. Azonban rajtavesztett az újonc, ugyanis egy pozíció nyerése helyett még egyet vesztett, és ismét Rockenfellerrel szemben, aki alatt az Audi RS5-ös valahogyan feltámadt a futam második felére.

A 34. körben a 6-os kanyar előtti hosszú egyenesben Rast hibázott, megcsípte a füvet, aminek köszönhetően a márkatárs Loic Duval megelőzte. Egy körrel később Rockenfeller megtámadta Paffettet, de a két bajnok pengeváltásából utóbbi jött ki győztesként.

Az utolsó körben az audis német ismét próbálkozott, és ezúttal már utat talált a Mercedes mellett, leszorítva Paffettet a harmadik helyre.

dtm-1525612627.jpg

Timo Glock pedig két másodperces előnyre tett szert a pódium második és harmadik fokáért zajló csetepaté révén, így megszerezte ötödik DTM-győzelmét és az elsőt a tavalyi zandvoorti első verseny óta. A BMW-s mellett Rockenfeller és Paffett állhattak fel a dobogóra, megelőzve Erikssont, Duvalt, valamint a Rastot az utolsó pillanatokban megelőző Wehrleint. Di Restát pedig végül még Spengler is maga mögé utasította, míg az utolsó pontot Augusto Farfus csípte el.

A bajnokságban egy versenyhétvége után Glock vezeti, akinek a 44 pontjától csupán egy egységnyire van elmaradva Paffett, míg a harmadik-negyedik-ötödik helyen Rockenfeller, Auer és Wehrlein lemaradása egyaránt 26 pontra rúg.

Két hét múlva a Lausitzringen folytatódik a Német Túraautó Bajnokság 2018-as szezonja.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

dtm_2018_hoc1_fp3.jpg

A második időmérő edzés végeredménye:

dtm_2018_hoc1_q2.jpg

A második futam végeredménye:

dtm_2018_hoc1_r2.jpg

A második futam – angol nyelven ugyan, de – az alábbi linken visszanézhető:

Race 2 (Multicam) - LIVE (English) - DTM Hockenheim 2018

Watch the full Race 2 in Hockenheim live on the DTM YouTube channel. Check out the Onboards of René Rast, Mattias Ekström, Timo Glock and Pascal Wehrlein with our Multicam-Feature!

Fotó: DTM Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5113895312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása