TCR EU - STIAN PAULSEN IS AZ EURÓPAI TCR MEZŐNYÉBEN

2018_tcr_photo_news_175.jpg

A norvég pilóta idén is a saját, egyszemélyes csapatával vállalkozik a kihívásra. 

Akik régebb óta figyelemmel kísérik az oldalunkat, azok tavaly augusztusba biztosan olvasták Stian Paulsen történetét, amely egy hónappal korábban nem éppen happy enddel zárult Oscherslebenben, ahol a norvég pilóta egy elég komoly rajtbalesetbe keveredett bele. Az elmúlt kilenc hónapban minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy előteremtse a szükséges anyagi forrásokat az azóta már CUPRA-vá keresztelkedett SEAT León helyreállításához – legyen szó orrvérzésig tartó autószerelésről, vagy éppen sisakfestegetésről.

Úgy néz ki, az erőfeszítések – amelyek során egyetlen cél, a versenyzés lebegett az orra előtt – nem bizonyultak hiábavalónak, ugyanis hétfőn délben érkezett a bejelentés, miszerint Paulsen idén a TCR Europe-ban fog versenyezni a saját, egyszemélyes csapata színeiben, amely megint komoly kihívásokat jelenthet a számára.

Azonban, ami az időt illeti, nem áll valami jól a norvég, ugyanis alig több mint két hét múlva elrajtol az Európa-bajnokság, a #34-as számú autón viszont még van mit bőven kalapálni. De ha kész lesz, akkor egy, a dizájnját illetően mindenképpen ütős és feltűnő autót láthatunk majd.

"Nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy ott lehetek idén a TCR Europe mezőnyében! Ez egy remek program számomra és a kis csapatom számára. Minden eseményt kiváló helyszíneken fognak lebonyolítani, méghozzá egy olyan távolságon belül, amelyet meg tudok tenni a furgonommal, a tréleren a versenyautómmal. Továbbra is próbálom tartani a tervem, habár időbe tellett, mire elő tudtam teremteni az anyagiakat. Jelenleg az autóm újraépítésén dolgozom, amely nem lett megjavítva az oscherslebeni baleset után. Nagyon keményen dolgozom, és remélem, időben végezni fogok ahhoz, hogy versenyezhessek a Paul Ricardon" – nyilatkozta Paulsen izgatottan.

Paulsen két évvel ezelőtt a harmadik lett a SEAT León Európa-kupában, tavaly pedig összesen öt versenyhétvégén indult a TCR nemzetközi bajnokságában, ahonnan egy nyolcadik hely a legjobb eredménye.

A TCR Europe 2018-as szezonja két hét múlva, a Paul Ricard-i versenypályán veszi kezdetét.

Az eddigi bejelentések alapján így néz ki a TCR Europe 2018-as mezőnye:

Csapat Autó Versenyző(k)
Autodis Piro-Sports Hyundai i30 N TCR Loris Cencetti
Brutal Fish Racing Team Volkswagen Golf GTI TCR Martin Ryba
Comtoyou Racing Volkswagen Golf GTI TCR Maxime Potty, ???
Craft-Bamboo Racing ??? ???, ???
JLG Motorsport CUPRA TCR Jedlóczky L. Márk
JSB Compétition Peugeot 308 TCR Julien Briché
M1RA Hyundai i30 N TCR Nagy Dániel, ???
PCR Sport CUPRA TCR Mikel Azcona, Danny Kroes
Pit Lane Competizioni Audi RS3 LMS TCR Giovanni Altoé
PSS Racing Honda Civic Type R TCR Viktor Davidovski
Reno Racing Honda Civic Type R TCR Jens Reno Møller
Sports&You Peugeot 308 TCR Francisco Abreu
Stian Paulsen Racing CUPRA TCR Stian Paulsen
Target Competition Hyundai i30 N TCR Reece Barr, Dusan Borkovic, Kris Richard
Vekra Racing Team CUPRA TCR Petr Fulín
Bejelentett versenyzők, akik kapcsán nem ismert minden információ:
??? Honda Civic Type R TCR Tassi Attila
??? Honda Civic Type R TCR Josh Files 


Fotó: 
TCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2113858280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása