TCR - ÖSSZEFOGTAK EGY KARRIER MEGMENTÉSÉÉRT

18922163_656639587868837_1618366289322274240_n.jpg

Példaértékű kezdeményezésbe vágott bele két norvég autósport-rajongó. A céljuk pedig az, hogy támogatáskereséssel megmentsék versenyző honfitársuk, Stian Paulsen karrierjét, amely a TCR németországi fordulóját követően zátonyra futott.

Noha sokak számára csak a TCR International Series-ből csenghet ismerősen a norvég Stian Paulsen neve, azért már korábban is elért szép eredményeket a gyorsasági szakágban. Első komolyabb sikerét 2008-ban, a Belga Renault Clio Junior Kupa megnyerésével aratta, majd 2012-ben a Túraautó Európa-kupa Single-trófeáját is zsebre vágta.

2014 és 2016 között pedig a SEAT León Európa-kupa mezőnyében versenyzett, méghozzá eléggé sikeresen. Paulsen 2015-ben és 2016-ban ezüst-, majd bronzérmes lett a szériában. Ezt követően nagy előrelépésre szánta el magát a 30 éves versenyző, ugyanis néhány hónapja nemzetközibb berkekben, a TCR nemzetközi sorozatában vetette meg a lábát egy SEAT Leónnal.

A szerencse nem igazán állt mellette, hiszen állandóan összetört az autója, önhibáján kívül. Végül nálunk, a Hungaroringen megtört a jég, és a második futamon egy 8. hellyel megszerezte az első pontjait az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő túraautós szériában.

osszetorve_stian.jpg

Stian Paulsen összetört autója. | Fotó: Stian Paulsen

Azonban Fortuna Oscherslebenben ismét elpártolt mellőle, és azok után, hogy az első versenyen kizárták, a másodikon belekeveredett a bajnokság eddigi nem túl hosszú történetének legnagyobb tömegbalesetébe.

Ebben a balesetben pedig rendkívül csúnyán összetört a Leónja, a keletkezett kár meg nagyjából 12 ezer euróra rúg, és ebben még nincs benne európai szezonzárónak számító adriai forduló nevezési költsége. Aki nem ismeri közelebbről a versenyzés világát, valamint Paulsen pályafutását, az biztosan csak legyintene, hogy ez benne van sajnos a pakliban.

Mondjuk, az illetőnek valamilyen szinten igaza is van, csak Stian Paulsen nincs olyan helyzetben, hogy egy ekkora összeget elő tudjon varázsolni. (Ahogyan az látható, nem csak a Forma-1-ben megforduló csapatoknak és versenyzőknek akadhatnak pénzügyi gondjai.)

19149125_660746274124835_5784957304767914416_n.jpg

Hiszen már a SLEC-ben eltöltött szezonjait, valamint az eddigi TCR-futamait is úgy teljesítette, hogy javarészt csak belőle állt a csapat. Igen, egyszemélyes csapatról beszélünk. Ő vezeti és szereli az autót, egyedül utazza körbe Európát a Mercedes Sprinterével és az arra csatlakoztatott utánfutóval. Ilyenkor általában a Mercedesben elfektetett matracon alszik, méghozzá sok esetben rendkívül keveset, hiszen minden, a csapatával kapcsolatos munkálatot neki kell ellátnia.

Támogatói ugyan akadnak Paulsennek, de ezen partneri kapcsolatoknak a java inkább barteri alapon működik. Azonban már önmagában a nevezési díj, az utazási költségek, valamint a szerelők -, akik valójában a közeli barátai, a mérnöke pedig a saját testvére - repülőjegyei hihetetlen összegeket kóstálnak, amelyre a fedezet ideáig is úgy volt meg, hogy Paulsen az átlagos napokon 16 órás műszakokat teljesít autók szerelésével, szállításával, festésével, meg miegymással.

Paulsen történetére az elmúlt hónapok folyamán többen is felkapták a fejüket, és szerettek volna internetes pénzgyűjtést, úgynevezett crowdfundingot kezdeményezni a javára, de a norvég pilóta nem adta beleegyezését ehhez. Tartsuk tiszteletben eme döntését. Azonban két honfitársa, nevezetesen Fredrik Sørlie és Finn Arne egy olyan jellegű akciót indított „Support Stian Paulsen” néven, amely arra kéri az embereket, hogy ha van bármi, amivel esetleg segíteni tudnak a pilótának, ajánlják fel. Legyen az lelki, anyagi, alkalmasint szponzori támogatás.

„Mi jövünk, srácok! Amennyiben Stian összes rajongója összefog, és összedobják azt, amijük van, meggyőződésünk, hogy különbséget jelent majd az Stian számára. Hajrá: beszéljetek a barátaitokkal, a családjaitokkal, a főnökeitekkel, valamint a piszokgazdag nagybácsitokkal, és hozzátok őket lázba Stian történetével! Hadd tudják, milyen remek srácról is van szó az ő személyében, valamint, mennyire keményen dolgozott már eddig is azért, hogy ott tartson ma, ahol tart. Mutassátok meg nekik a vicces videós bejelentkezéseit, amelyen keresztül az emberek betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé, valamint kérjétek meg őket, hogy ha csak tudják, valamilyen úton-módon segítsenek Stiannak!”

Ha akad köztetek, vagy az ismerőseitek között olyan személy, aki bármivel tudná segíteni Stian Paulsent, a fenti oldalon jelentkezhet, privát üzenet formájában. (Alkalmasint már a cikk megosztása, vagy a megnevezett Facebook-oldal ajánlása is óriási segítséget jelent. Kérjük az Olvasóinkat, hogy tegyék meg ezt az apró szívességet annak érdekében, hogy egy tehetséges versenyző ne tűnjön el a süllyesztőben.)

Fotó: TCR Media

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8912757960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása