TCR EU - MEGÉRKEZTEK AZ ELSŐ FECSKÉK AZ EURÓPA-KUPÁBA

2017-2017_salzburgring_race_1---74_pepe_oriola_218.jpg

Idáig két csapat nevezett öt autót a TCR Európa-kupa 2018-as szezonjára.

Míg a Túraautó Világkupa, azaz a WTCR mezőnyében már 10 versenyző és 16 autó indulását is bejelentették hivatalosan, addig a TCR Európa-kupa még csak most kezd ébredezni, amelyet az bizonyít, hogy az első nevezések az elmúlt két napban futottak be.

Először a Target Competition erősítette meg, hogy nem kevesebb, mint három Hyundai i30 N TCR-t állít majd csatasorba - a dél-tiroli gárda az elmúlt években igencsak sikeresnek bizonyult, miután 2015-ben megnyerte a nemzetközi szériát Stefano Cominivel, az azt követő két esztendőben Josh Files vitte csúcsra a csapatot az ADAC TCR Germany-ben. A Target pedig már ismertette is az első versenyzőjét, Reece Barr személyében.

19059689_2206541026030552_858593470375184992_n.jpg

"Nagyon hálásak vagyunk a TCR Germany-ben eltöltött két sikeres esztendőért. A versenyzői igényeket figyelembe véve hoztuk meg a döntést, miszerint a TCR Europe-ra váltunk, és örömmel jelentjük be, hogy Reece Barr az új kihívás során is velünk tart" - nyilatkozta a Target Competition főnöke, Andreas Gummerer. "A Hyundai-jal tavaly, az adriai TCR Europe Trophy-n kezdtük meg a tárgyalásokat. Lenyűgözött minket az autójuk teljesítménye, és immár biztosak vagyunk abban, hogy egy versenyképes csomag áll a rendelkezésünkre."

A csapat a későbbiek folyamán még két versenyzőt fog bejelenteni.

Pénteken pedig a nemzetközi széria 2016. évi csapatbajnoka, a Craft-Bamboo Racing jelezte, hogy a továbbiakban a TCR Európa-kupában kívánja folytatni, két autóval. Egyelőre az kérdéses, hogy a hongkongi, brit és maláj bázissal is rendelkező alakulatnak mely márkára esett a választása, illetve, hogy kikkel fog rajthoz állni.

2017-2017_bahrain_race_1---54_james_nash_101.jpg

"Örömmel jelentjük be, hogy 2018-tól a TCR Europe-ban fogunk indulni. A versenynaptára fantasztikus, és rendkívül versenyképes csapatokra és versenyzőkre számítunk a szériában. Úgy döntöttünk, hogy idén nagyobb hangsúlyt fektetünk az európai versenyzésre, fenntartva azt a lehetőséget, hogy más, Európában lévő TCR-bajnokságok egyes versenyein is induljunk. Jelenleg nagyon erős versenyzőkkel folytatunk tárgyalásokat, emellett rendkívül motivált a csapatunk Andrew Chisholmmal, aki a továbbiakban is a menedzsere lesz a különféle TCR-programjainknak. A szándékunk egyértelmű, amely az, hogy májustól fogva a bajnoki címért harcoljunk" - mondta a Craft-Bamboo csapatvezetője, Darryl O'Young, aki korábban többek között a WTCC-ben is megfordult, mint versenyző.

Mindezek mellett az elmúlt napokban azt is bejelentették, hogy az elkövetkezendő három évben a Yokohama lesz a gumibeszállító a TCR Europe-ban és a TCR Benelux-ban is.

A TCR Európa-kupa 2018-as idénye május 6-án, a Paul Ricard-i aszfaltcsíkon fog elrajtolni.

Fotó: TCR Media, Target Competition

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8013649824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása