F1 - KIDERÜLT: EKKOR ÉRKEZIK A 2018-AS FERRARI!

sebastian_vettel_f1_grand_prix_abu_dhabi_qualifying_2jui6vsrxtgx.jpg

Hétfőn napvilágot látott a dátum, amikor is bemutatja a Ferrari a 2018-as versenygépét.

Sor került a Ferrari szokásos, minden évben megrendezésre kerülő karácsonyi vacsoráját, amelyen az olaszok bejelentették, hogy február 22-én rántja majd le a leplet a következő autójáról. A gép neve még korántsem ismert, kikövetkeztetni pedig már csak amiatt sem lehet, mert a Forma-1-ben a Ferrari az egyedüli olyan csapat, amely minden évben, egymástól független kódnévvel látja el az autóját. Az idei Ferrarit például SF70-H-nak hívták, mivel a márka 2017-ben ünnepelte pont a 70. születésnapját.

Annyit viszont már most lehet tudni, hogy az autó még a február 26-án, hétfőn kezdődő előszezoni gyakorlás előtt megteszi az első kilométereit a Circuit de Barcelona-Catalunya pályán, egy filmes nap keretein belül.

Egy sikertelen, győzelem nélküli 2016 után sokat javult a Ferrari 2017-re, ugyanis Sebastian Vettel révén öt futamot (Ausztrál Nagydíj, Bahreini Nagydíj, Monacói Nagydíj, Magyar Nagydíj, Brazil Nagydíj) tudott nyerni és egészen sokáig, a szezon második felének elejéig harcban volt az egyéni bajnoki címért a Mercedesszel és Lewis Hamiltonnal szemben. Azonban utána elveszítette a fonalat a patinás olasz márka...

Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke azonban kijelentette, semmi kétség afelől, hogy az ágaskodó ló 2018-ban is harcolni fog a bajnokságért.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7813510359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása