ETCC - MÉGSEM ZÁRTA GYŐZELEM NÉLKÜL A 2017-ES SZEZONT NAGY NORBI

etcc_norbert_nagy-jpg_2.jpg

Módosult az első futam végeredménye: Preman Kralev egy utólagos büntetés miatt visszaesett harmadiknak, Nagy Norbié a győzelemért járó serleg! 

Vasárnap Mostban zárult a Túraautó Európa-Kupa 2017-es szezonja: a Zengő Motorsport ifjú tehetsége, Nagy Norbi eredetileg az első futamot a második, a másodikat a harmadik helyen fejezte be, összetettben pedig második lett.

Az első 12 körös összecsapás győztese a végeredmény alapján az audis Preman Kralev volt, ám a stewardok utólag egy 10 másodperces időbüntetéssel sújtották a fehéroroszt, amiért ütközött a Rikli Motorsport svájcijával, Christjohannes Schreiberrel.

Emiatt Kralev csak a harmadik lett, a futamgyőzelem pedig Nagy Norbié - így a magyar SEAT-os mégsem zárta győzelem nélkül az idei évet! Fulín feljött a 2., Schreiber meg a 3. pozícióba.

Azonban ez semmit sem változtatott a bajnokság végeredményén: Fulín lett a bajnok, ugyanúgy 7 ponttal megelőzve Nagy Norbit.

Fotó: ETCC Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr512945497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása