Carlos Sainz aláírta szerződését a Renault csapattal, így a spanyol 2018-tól a franciák versenyzője. Palmer maradhat év végéig.
Hetek óta folynak a találgatások, hogy vajon meddig maradhat Jolyon Palmer a helyén. Az utóbbi két hétben olyan pletykák kerültek napvilágra, miszerint a Maláj Nagydíjtól már Carlos Sainz ülhet be a helyére.
Most véget értek a spekulációk, hiszen a mai napon hivatalosan is megerősítették, hogy a spanyol versenyző 3 év után otthagyja nevelőegyesületét, a Toro Rossót, viszont nem int búcsút a Red Bull családjától, hiszen az osztrákok csupán "kölcsönbe" adják versenyzőjüket.
Ezzel az is biztossá vált, hogy Palmer maradhat a szezon végéig, jövőre azonban már nem marad helye a rajtrácson, mivel a nem túl acélos teljesítményét figyelembe véve nehezen képzelhető el, hogy bármely csapat igényt tartana a szolgálataira.
Véleményünk szerint így ez az üzlet elég korrekt mindkét fél számára, hiszen a Red Bull megtarthatja az opciós jogot Sainz visszahívására, és a spanyol karrierje sem reked meg a Toro Rossónál.
Kíváncsian várhatjuk a Sainz-Hülkenberg csatát - egy biztos, eléggé erős páros fognak alkotni.
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.