F1 - MERCEDES-ELSŐSÉGEK, BÜNTETÉSCUNAMI AZ OLASZ NAGYDÍJ PÉNTEKÉN
Forma-1 2017: Olasz Nagydíj, 1-2. szabadedzés

valtteri_bottas_f1_grand_prix_italy_practice_pbppnl0bfk1x.jpg

Az első edzésen Lewis Hamilton, a másodikon Valtteri Bottas futotta meg a leggyorsabb kört Monzában, zárkózik fel a Ferrari, miközben a motorcserék miatt máris repkednek a nagyobbnál nagyobb rajtbüntetések.

Utoljára teszi tiszteletét a száguldó cirkusz mezőnye Európában 2017-ben: a soron következő Forma-1-es hétvégének az Autodromo Nazionale Monza ad otthont, az első két szabadedzésen pedig már túl is vannak a versenyzők.

De ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis már az első szabadedzést megelőzően tisztázódott, hogy négy versenyző biztosan a rajtrács végéről vághat majd neki a vasárnapi Olasz Nagydíjnak: 

  • Fernando Alonso, a McLaren-Honda spanyol versenyzője a hetedik belsőégésű motorért, a hetedik kinetikus energiát visszanyerő rendszerért (MGU-K), a kilencedik turbófeltöltőért, a kilencedik hőenergiát visszanyerő rendszerért (MGU-H), a hatodik energiatárolóért és az ötödik vezérlőelektronikáért összesen 35 rajthelyes büntetést kapott. Ezek az alkatrészek már részei a Honda 3.7-es verzió V6-osának, azonban, mint kiderült, a kétszeres világbajnok az első edzést követően visszaváltott a régebbi változatra.
  • A Red Bull versenyzőinek, valamint a Toro Rosso születésnapos pilótájának is kijutott a jóból, mégpedig taktikai okokból, ugyanis a két hét múlva esedékes Szingapúri Nagydíjon, ahol a Renault-motoros istállók jobb esélyekkel rendelkeznek, igencsak fájók lettek volna ezek a büntetések - főleg azért lenne fájó a Red Bull számára, hogy üzemanyagpartnere, az ExxonMobil új, gyorsulást hozó keverékkel készül az éjszakai futam helyszínére. Carlos Sainz 10 rajthelyes büntetésben részesült az ötödik MGU-H-ért, Max Verstappen egy 15 rajthelyesben az ötödik belsőégésű motor és az ötödik MGU-H beszereléséért. Daniel Ricciardo pedig 20 rajthellyel kerül hátrébb a rajtrácson az ötödik belsőégésű motor, az ötödik turbófeltöltő és a hatodik MGU-H miatt.

lewis_hamilton_f1_grand_prix_italy_practice_uhcez-k8fi8x.jpg

Az első szabadedzés a Ferrari-szurkolók szempontjából nem alakult igazán kedvezően, ugyanis a két Mercedes-pilóta rommá verte a mezőnyt: Lewis Hamilton 1:21.537-tel futotta meg a legjobb köridőt, ezzel a brit több, mint négy tizedmásodpercet adott finn kollégájának, Valtteri Bottasnak. A harmadik-negyedik helyen a hazai nagydíját teljesítő Ferrari zárt, ám Vettel és Räikkönen lemaradása meghaladta az 1.1 szekundumot.

Az első tíz sorrendjét a két Red Bull-pilóta, Daniel Ricciardo és Max Verstappen, a Force India versenyzői, Sergio Pérez és Esteban Ocon, valamint a McLaren-Honda belga pilótája, Stoffel Vandoorne és a Williams brazilja, Felipe Massa tette teljessé.

A 90 perc során végig ott lógott az eső lába Monza felett - emiatt például a Haas-Ferrari módosított az eredeti tervén, így Antonio Giovinazzi helyett mégiscsak Kevin Magnussen gördülhetett pályára Romain Grosjean mellett, hogy a dánnak mindenképpen lehetősége legyen száraz pályán körözni, az olasz pilóta pedig cserében a szingapúri FP1-en ülhet be a VF-17-esbe. Végül a gyakorlás utolsó negyedében jött egy kisebb zápor, amelynek köszönhetően az utolsó percek a tervezettnél csendesebben alakultak.

Az első szabadedzés végeredménye:

f1_2017_olasz_fp1.jpg

Kora délután lebonyolították a második szabadedzést is, amely ismételten a Mercedes kettős győzelmét hozta, ám ezúttal Valtteri Bottas zárt előrébb. A finn 1:21.406-os időt autózott, amelynél csak 56 ezredmásodperccel volt lassabb a brit csapattársa, Lewis Hamilton. A tifosi nagy örömére pedig már a Ferrari hátránya sem volt akkora, mint a délelőtti gyakorlás során. A harmadik helyen záró Vettel másfél, a negyediken végző Räikkönen pedig négy tizeddel maradt el.

valtteri_bottas_f1_grand_prix_italy_practice_6fexvctrylax.jpg

A két Red Bull szokás szerint az ötödik-hatodik helyen végzett, de ezúttal már fordított felállásban: Verstappen zárt előrébb, ráadásul három és fél tizedet adva Daniel Ricciardónak. A bikák mögött nagy meglepetésre a McLaren-Hondák zártak Stoffel Vandoorne-nal és Fernando Alonsóval. A TOP-10-be még Esteban Ocon fért be a Force Indiával, valamint Felipe Massa a Williamsszel.

Sokak számára nem alakult sallangmentesen a második gyakorlás. Lance Stroll a Williams-Mercedesszel megforgott a Variante Ascariban, a Toro Rossókat pedig utolérte a technika ördöge: Sainz alatt elfüstölt az autó, Kvyatot pedig behívták a depóba, amikor a faenzaiak váratlanul problémákat fedeztek fel az autóján. Kevin Magnussen számára is idejekorán ért véget a tréning, miután félre kellett, hogy álljon az Ascari-sikánnál - állítása szerint azért, mert eltört a felfüggesztése.

Fotók: Formula 1 / Twitter

Szombaton délelőtt 11 órától a harmadik szabadedzéssel fog folytatódni a Forma-1-es program.

A második szabadedzés végeredménye:

dipf78qxoaa0srp.jpg

Fotó: Zimbio

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5812796740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása