FE - LUCAS DI GRASSI A FORMULA-E HARMADIK BAJNOKA
Formula-E 2017: Montreal

20431610_1604610936245448_4529982818650886553_n_1.jpg

Beért Lucas di Grassi kemény munkájának a gyümölcse: azok után, hogy az első szezont harmadikként, a másodikat pedig másodikként zárta, a harmadik idényben bajnok lett. Persze, ehhez az is kellett, hogy Sebastien Buemi pályafutása egyik legkatasztrofálisabb hétvégéjét produkálja.

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Formula-E bajnokság történetének utolsó, montreali versenyhétvégéjét, amely az előző két víkendhez hasonlóan, kétfutamos volt. A mezőny úgy érkezett meg a kanadai városba, hogy kvázi két versenyzőnek van esélye a bajnoki címre: akárcsak egy évvel korábban, Lucas di Grassinak, az Abt Schaeffler Audi Sport braziljának és Sebastien Bueminek, a Renault e.dams svájci versenyzőjének.

A két aspiráns között már a hétvégét megelőzően megkezdődött a szájkarate. Buemi lenyilatkozta, hogy Di Grassi nem kockáztathatja a reputációt egy újabb olyan ütközéssel, mint a tavalyi londoni szezonzárón bemutatott. A brazil erre rávágta, hogy Bueminek problémái vannak a nyomással.

Di Grassi dominálta az FP1-et

Szombaton az első szabadedzéssel kezdetét is vette a hétvége. Az egyórás gyakorlás során Di Grassi futotta meg a leggyorsabb kört 1:22.451-gyel, az időmérős 200 kW-os beállítást használva. Ennek köszönhetően a brazil dominált, 1.168 másodperccel előzte meg a DS Virgin Racing brit pilótáját, Sam Birdöt, aki viszont csak a 170 kW-os, versenyre érvényes üzemmódot használta.

Jean-Éric Vergne lett a harmadik a Techeetah gépével, megelőzve a második szezon bajnokát, Buemit - a Renault e.dams noha 200 kW-on ment, csak negyedik lett, miután a gyors köre végén feltartották. Buemi csapattársa, Prost futotta meg az ötödik legjobb időt, a francia mögött Evans, Rosenqvist, Sarrazin, Abt és Piquet Jr. tették teljessé az első tíz sorrendjét.

Prosté a második edzés, Buemi ütközött

A második, immár csak félórás tréning Nicolas Prost elsőségét hozta - a Renault e.dams francia pilótája 1:22.180-as idővel zárt az élen. Prost előnye majdnem 0.2 másodperc volt, mögötte viszont a Techeetah és a Mahindra Racing versenyzői, Jean-Éric Vergne, Felix Rosenqvist, Stephane Sarrazin és Nick Heidfeld, valamint a DS Virgin Racing britje, Sam Bird 1 tizedmásodpercen belül végzett.

A legjobb tízbe még Loic Duval, a Faraday Future Dragon Racing franciája, az Andretti hollandja, Robin Frijns, valamint a NextEV NIO pilótái, Oliver Turvey és Nelson Piquet Jr. fértek be.

FIA Formula E on Twitter

Amazing scenes as @Sebastien_buemi smashes into the wall in second free practice #MontrealePrix https://t.co/BFLyVRZlXp

Ami a bajnokaspiránsokat illeti, Lucas di Grassi csak a 16. lett, habár most nem ment 200 kW-os köridőt, Sebastien Buemi pedig csak a 18. legjobb időt produkálta, ráadásul az utolsó percekben nagyon csúnyán lezúzta az autóját az egyik sikánban. Olyannyira, hogy a Renault e.dams az edzés után máris nekiláthatott az újraépítési munkafolyamatnak.

Di Grassi simán a pole-ban, Buemi nem úszta meg szárazon az FP2-es bukást

Lucas Di Grassi, az Abt Schaeffler Audi Sport brazilja minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy megszerezze a pole pozíciót és az érte járó három pontot. Végül ez sikerült, ugyanis a csoportidőmérő után a Super Pole-t is behúzta, 1:22.869-cel. Sebastien Buemi a riválisa mögött zárt két tizeddel, azonban a svájci nem őrizhette meg a pozíciót.

Ugyanis a második edzésen elszenvedett bukása után ki kellett cserélni az autóban az akkumulátort. Az úgynevezett joker, büntetéssel nem járó cserét pedig Buemi esetében még Berlinben ellőtték. Az új alkatrész behelyezése pedig egy 10 rajthelyes büntetést vont maga után, amellyel a 12. pozícióig esett vissza.

A másik Renault e.dams-versenyzőt, Prostot is büntetéssel sújtották, mivel a francia autója nem érte el a minimális tömeget. A stewardok emiatt törölték Prost Super Pole-körét, ami miatt a negyedik lett, Sarrazin és Rosenqvist mögött.

Buemi hátrasorolása után a harmadik sorba Vergne és a Jaguar pilótája, Mitch Evans léphettek előre, a negyedikbe Adam Carroll és Oliver Turvey, az ötödikbe pedig Tom Dillmann és Loic Duval.

Meglepően gyengén szerepeltek a DS Virgin Racing versenyzői: José Maria Lopez a 16. helyre kvalifikálta magát, Sam Bird meg a 18. leggyorsabb kört tudta csak megfutni.

A szombati időmérő edzés végeredménye:

fe_2017_kanada_q-1.jpg

Rajt-cél győzelem Di Grassinak, Buemit kizárták a 4. helyről!

Sebastien Buemi nagyon gyorsan a szombat esti, első futam középpontjába került. A Renault e.dams svájcija ugyanis már a rajtot követően veszített öt pozíciót, visszacsúszva a 17. helyre, amelyet többek között annak is köszönhetett, hogy megsérült a kormányműve, miután nekiment Robin Frijns az Andretti autójával.

FIA Formula E on Twitter

Handbags at dawn @loicduval and @NickHeidfeld tangle #MontrealePrix https://t.co/EzJQ5xpIyQ

Ezt követően a második szezon bajnoka komolyabb felzárkózásba kezdett, a 35 körös futam 15. körében már a 10. helyen haladt. Ekkor érvénybe lépett a teljes pályás sárga zászló, ugyanis Loic Duval nekiszorította Nick Heidfeldet a betonfalnak, akinek végül félre kellett állnia a törött felfüggesztésű autójával.

A lassú szakaszt kihasználva a mezőny nagyja kihasználta az autócsere abszolválására. Így tett Buemi és Abt is - a csere során a svájci megelőzte a rivális csapatnál versenyző németet, aki a depó kijáratánál nekikoccant hátulról a svájcinak!

FIA Formula E on Twitter

Ram jam! @Daniel_Abt just drives into the rear of @Sebastien_buemi! #MontrealePrix https://t.co/1N4Wwz17BG

Buemi az esetet követően idegesen magyarázott a csapatrádión keresztül, de megtartotta a kilencedik helyet, és nemsokára nyert még egy pozíciót, amikor Adam Carroll kijött a pitbe. A Jaguar-pilóta érthetetlen módon ezt már a szabad jelzés után tette meg, így gyorsan kipottyant a pontszerző zónából.

A Renault e.dams pilótája a második harmadban Oliver Turvey-n és Mitch Evansen is átverekedte magát azzal az újjáépített második autóval, amelyet összetört a szabadedzésen, és még a dizájnja is félig volt csak kész.

FIA Formula E on Twitter

More drama as @pechito37 crashes bringing out the Qualcomm Safety Car #MontrealePrix https://t.co/8zBSdprcyw

Nemsokára pedig a biztonsági autó is pályára lépett, miután José Maria Lopez -, aki Buemihez hasonlóan a WEC-ben való kötelezettségei miatt kihagyta a New York-i víkendet - a falba tette a DS Virgin Racing #37-es számú versenygépét.

Miután meglengették a zöld zászlókat Nico Prost, a csapattárs nem keménykedett sokáig Buemivel, elegánsan félreállva átadta neki az ötödik pozíciót. A svájci nemsokára a negyedik helyet is megcsípte, miután Felix Rosenqvist a Mahindra Racing #19-es autójával nekicsúszott a falnak, ami miatt megsérült annak a bal hátsó része, öt körrel a leintés előtt.

FIA Formula E on Twitter

Wow! @FRosenqvist bends his steering on the wall, can @Sebastien_buemi gain another place? #MontrealePrix https://t.co/4qbwpvE4LC

Az utolsó körben Buemi utolérte a Techeetah franciáját, a #33-as autót terelgető Stephane Sarrazint. A két tapasztalt versenyző a párharc során többször is összeakadt, de végül Sarraziné lett a harmadik hely, Buemié pedig a negyedik.

Azonban a svájci ennek a pozíciónak nem örülhetett sokáig, ugyanis a stewardok utólag kizárták őt a versenyből, amiért az autója a megengedettnél négy kilogrammal bizonyult könnyebbnek. A Renault e.dams nem nyújtott be fellebbezést a döntés ellen, azonban a probléma előtt ők maguk is értetlenül álltak.

20375883_1603552109684664_469773840209517200_n.jpg

Lucas di Grassi pedig megnyerte a futamot, és azzal, hogy Buemit kizárták, 7 pontos hátrányát 18 pontos előnyre cserélte. A brazil Abt-pilóta mögött a két Techeetah-pilóta, Jean-Éric Vergne és Stephane Sarrazin zártak a második és a harmadik pozícióban. Daniel Abt a negyedik lett, megelőzve Bird-öt és Prostot.

Evans hetedik helye révén értékes pontokat szerzett az újonc Jaguar-csapat, ahogyan az Andretti is Frijns nyolcadik pozíciójával. Rosenqvisttel és a venturis Tom Dillmann-nel teljes a pontszerzők névsora.

A szombati futam végeredménye (még Buemi kizárása előtt):

df7m6kqxkaimx40.jpg

Di Grassi kezdte az élen a vasárnapi napot

1:21.442-vel Lucas di Grassi zárta az élen az utolsó előtti gyakorlás Montreal utcáin. Ezzel a brazil majd négy tizedet adott Nico Prostnak, aki megelőzte Buemit közel 0.3 másodperccel. Negyedikként kisebb meglepetésre az Andretti portugálja, Antonio Félix da Costa végzett, a mahindrás Rosenqvist előtt.

Őket a két DS Virgin Racing-versenyző, José Maria Lopez és Sam Bird követte a 6-7. helyen, a legjobb tízbe pedig még Mitch Evans, a dragonos Jerome d'Ambrosio és Jean-Éric Vergne fért be.

Rosenqvisté az utolsó edzés Kanadában

A negyedik, egyben utolsó szabadedzésen a Mahindra Racing svédje, Felix Rosenqvist még magasabbra tette a lécet: 1:21.183-mal megfutotta a hétvége leggyorsabb köridejét. A Formula-E-újonctól bő egy tizeddel maradt el Sebastien Buemi, aki megelőzte a DS Virgin pilótáit, Lopezt és Bird-öt. Duval futotta meg az ötödik legjobb időt a Dragon autójával, megelőzve Turvey-t és Vergne-t. A bajnoki éllovas Di Grassi a 9. pozícióban zárt, a TOP-10-et Nico Prost tette teljessé.

Rosenqvist söpörte be az utolsó pole-t a harmadik szezonban

Felix Rosenqvist a negyedik tréningen mutatott formáját át tudta menteni a kvalifikációra: a Mahindra Racing svédje a csoportokban lebonyolított selejtezőn éppen csak lecsúszott az elsőségről, de aztán a Super Pole-ban ellentmondást nem tűrően zárt az élen. 1:22.344-es idejével több, mint két tizedet adott Bird-nek, aki mögött Jean-Éric Vergne lett a harmadik a Techeetah-val. A TOP-5-be még Heidfeld és Di Grassi fértek be - utóbbi belehibázott a Super Pole-os körébe.

Az első tízbe még Abt, Dillmann, Piquet Jr., Sarrazin és d'Ambrosio fért be. Buemi a nagy nyomás alatt már az első kanyarban csúnyán elrontotta a gyors körét, csak a 13. lett a Renault e.dams gépével.

Eredetileg a svájci a 14. legjobb időt futotta meg, csak csapattársa, Nico Prost 20 rajthelyes, akkumulátorcsere miatt büntetésének köszönhetően nyert egy pozíciót.

Az időmérő edzés végeredménye:

fe_2017_kanada_q-2.jpg

Vergne első győzelmét aratta a Formula-E-ben, bajnok lett Lucas di Grassi! 

20430100_1585063241524298_16802231425163563_n.jpgJean-Éric Vergne és Techeetah istálló első Formula-E-győzelmével zárult a 2016/2017-es szezon, a montreali második futamon: a francia versenyző a harmadik helyről indult, de a kiállások után felzárkózott a Mahindra Racing pole pozíciósára, Felix Rosenqvistre, majd a 29. körben meg is előzte a svéd ifjoncot.

Vergne pályafutása első sikerét az elektromos szériában korábbi jó barátjának és honfitársának, a bő két évvel ezelőtt elhunyt Jules Bianchinak ajánlotta: "Sokan kérdezték, mikor nyertem utoljára. 2011-ben, Bercy-ben. Azóta hosszú idő telt el, és büszkén ajánlom ezt a győzelmet Jules Bianchinak. Neked, drága barátom. Mindannyiunknak hiányzol. #JB17 #NeverForget"

Jean-Éric Vergne

Many of you have asked me when my last win was, and this was actually the one: Bercy 2011 Its's been a long time coming and I'm proud to dedicate this victory to Jules Bianchi, this one is for you my...

Felix Rosenqvist esetében pedig sokáig még a második hely is veszélyben volt, miután a DS Virgin Racing 11. helyről felzárkózó versenyzője, az argentin José Maria Lopez komolyabb nyomás alá helyezte. Azonban az utolsó előtti körben rontott a háromszoros WTCC-világbajnok, így Rosenqvist a második helyével első, kvázi újonc szezonjában a harmadik pozícióban zárt, ami a pontversenyt illeti. Sam Bird, Lopez csapattársa zárt negyedikként, megelőzve a mahindrás Nick Heidfeldet, aki az ötödik helyen látta meg a kockás zászlót.

Daniel Abt lett a hatodik, megelőzve Lucas di Grassit, aki az Abt Schaeffler Audi Sport #11-es autóját behozta a hetedik helyre, amely elegendő volt ahhoz, hogy bajnokká koronázzak, azok után, hogy az első szezont a pontverseny harmadik, a másodikat pedig az összetett második helyén zárta! A brazil az utolsó körben adta át a hatodik helyet a német csapattársnak. Di Grassi számára nem alakult egyszerűen a verseny kezdete, ugyanis a túlzott agresszivitása miatt visszaesett 10.-nek, de onnan szépen fel tudott zárkózni az immár újdonsült bajnok.

Ezzel Di Grassi lett a Formula-E történetének a harmadik különböző bajnoka a harmadik szezon végeztével, Nelson Piquet Jr. és Sebastien Buemi után.

_fer6388.jpg

A két Abt-versenyző mögött Stephane Sarrazin annak ellenére fel tudott kapaszkodni a 8. helyre, hogy az első kanyarban megpördült a Techeetah #33-as számú gépével. Jerome d'Ambrosio lett a kilencedik a Dragon Racing autójával, az utolsó pontot Tom Dillmann csípte el az #4-es számú Venturival.

Buemi számára újabb futam alakult katasztrofálisan. A Renault e.dams svájcija számára tulajdonképpen már az első kanyar szertefoszlottak a bajnoki remények, ugyanis az első kanyarban belekeveredett a húsdarálóba, és olyannyira megsérült az autójának a hátsó része, hogy a stewardok a narancssárga koronggal ellátott fekete zászlót bemutatva kiintette a második szezon győztesét a depóba. A verseny utolsó szakaszában végül felzárkózott 11.-nek, az viszont vajmi kevésnek bizonyult - végül 24 ponttal maradt el Di Grassitól a pontversenyben, annak ellenére, hogy a 12-ből hat futamot megnyert, ugyanakkor a másik haton nullázott.

A vasárnapi futam végeredménye:

fe_1.jpg

Tehát, Lucas di Grassi megnyerte a bajnoki címet, legyőzve az idei év folyamán nem kevesebb, mint 6 futamot nyerő és ugyanennyin nullázó Sebastien Buemit, a harmadik helyet pedig az újonc Felix Rosenqvist kaparintotta meg. A csapatbajnokság sorozatban harmadjára is a Renault e.dams-é lett, az Abt Schaeffler Audi Sport és a Mahindra Racing csapatát megelőzve.

Az egyéni bajnokság végeredménye:  

1.) Lucas di Grassi - brazil - Abt Schaeffler Audi Sport (#11) - 181 pont
2.) Sebastien Buemi - svájci - Renault e.dams (#9) - 157 pont
3.) Felix Rosenqvist - svéd - Mahindra Racing (#19) - 127 pont
4.) Sam Bird - brit - DS Virgin Racing (#2) - 122 pont
5.) Jean-Éric Vergne - francia - Techeetah (#25) - 117 pont
6.) Nicolas Prost - francia - Renault e.dams (#8) - 93 pont
7.) Nick Heidfeld - német - Mahindra Racing (#23) - 88 pont
8.) Daniel Abt - német - Abt Schaeffler Audi Sport (#66) - 67 pont
9.) José Maria Lopez - argentin - DS Virgin Racing (#37) - 65 pont
10.) Stephane Sarrazin - francia - Venturi (#4) / Techeetah (#33) - 36 pont
11.) Nelson Piquet Jr. - brazil - NextEV NIO (#3) - 33 pont
12.) Oliver Turvey - brit - NextEV NIO (#88) - 26 pont
13.) Robin Frijns - holland - Andretti (#27) - 24 pont
14.) Mitch Evans - új-zélandi - Panasonic Jaguar Racing (#20) - 22 pont
15.) Loic Duval - francia - Faraday Future Dragon Racing (#6) - 20 pont
16.) Pierre Gasly - francia - Renault e.dams (#9) - 18 pont
17.) Maro Engel - német - Venturi (#5) - 16 pont
18.) Jerome d'Ambrosio - belga - Faraday Future Dragon Racing (#7) - 13 pont
19.) Tom Dillmann - francia - Venturi (#4) / Venturi (#5) - 12 pont
20.) Antonio Félix da Costa - portugál - Andretti (#28) - 10 pont
21.) Adam Carroll - brit - Panasonic Jaguar Racing (#47) - 5 pont
22.) Esteban Gutiérrez - mexikói - Techeetah (#33) - 5 pont
23.) Alex Lynn - brit - DS Virgin Racing (#37) - 3 pont
24.) Mike Conway - francia - Faraday Future Dragon Racing (#6) - 0 pont
25.) Ma Qing Hua - kínai - Techeetah (#33) - 0 pont

A csapatbajnokság végeredménye:

1.) Renault e.dams - 268 pont
2.) Abt Schaeffler Audi Sport - 248 pont
3.) Mahindra Racing - 215 pont
4.) DS Virgin Racing - 190 pont
5.) Techeetah - 156 pont
6.) NextEV NIO - 59 pont
7.) MS Amlin Andretti - 34 pont 
8.) Faraday Future Dragon Racing - 33 pont
9.) Venturi - 30 pont
10.) Panasonic Jaguar Racing - 27 pont

Most hosszú szünetre vonul az elektromos formulaautós széria. A kollektív tesztnek immár a valenciai pálya fog otthont adni, ahol a csapatok október 2-a és 5-e között fognak három napot tesztelni, a szezon pedig december 2-án fog elrajtolni, Hongkongban.

Amennyiben részletesebben érdekel a Formula E világa, akkor csatlakozz a széria első magyarországi rajongói Facebook-csoportjához! A Formula E Fan Group Hungary csoportot erre a linkre kattintva érheted el.

Fotó: Formula-E Media

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7412707470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása