F2 - LATIFI PÁLYAFUTÁSA ELSŐ GYŐZELMÉT ARATTA A SPRINTVERSENYEN
Forma-2 2017: Silverstone, 2. futam

malc6410_4211685_1.jpg

Rajt-cél győzelmet aratott a DAMS kanadaija a silverstone-i vasárnap versenyen. 

Vasárnap délelőtt megrendezték az F2-esek sprintfutamát is, amelyet a szombati nyolcadik helyének köszönhetően a DAMS versenyzője, Nicholas Latifi kezdhetett meg a pole pozícióból - a kanadai jól kapta el a rajtot, amellyel meg is őrizte a vezetést. Mögé Luca Ghiotto zárkózott fel a Russian Time autójával, miután az MP Motorsport britje, Jordan King nem produkált valami briliáns rajtot...

Nemsokára a másik DAMS-szal Oliver Rowland is utolérte Kinget, ám kettejük találkozójának ütközés lett a vége, amelyben King volt az elszenvedő és egyben kieső alany. Néhány méterrel később folytatódott a brit ámokfutása, és az őt támadó Artem Markelovot leterelte a fűre, amiért kapott is egy 5 másodperces büntetést.

A következő figyelemre méltó momentumokat a Rapaxhoz az elmúlt hetekben igazolt Sergio Canamasas szolgáltatta azzal, hogy a fél futamon át maga mögött tudta tartani a bajnoki pontversenyt toronymagasan vezető Charles Leclerc-t. Végül a monacói utat talált a spanyol mellett az Arena-részen, számos sikertelen próbálkozást követően, ezután pedig üldözőbe vette a Ghiotto - Markelov - Rowland triót.

Sky Sports F1

That could have been a really nasty crash for Boschung on the Hangar Straight in F2

A kergetőzést aztán egy biztonsági autós fázis szakította meg négy körrel a leintés előtt: a Campos Racing svájcija, Ralph Boschung alatt csúszott meg, majd csapódott neki a falnak, miután az ART Grand Prix pilótáját, Alexander Albont nem tudta megelőzni a füvön.

Még az utolsó körre újraindították a versenyt, ám Latifi győzelmére már semmi és senki sem volt veszélyes, így a kanadai megszerezte első győzelmét a Forma-2-ben! Ghiotto, a Russian Time olasza lett a második Latifi mögött.

img_8676.jpgRowland pedig a biztonsági autó és az időbüntetés kombinációjának köszönhetően nem csak a dobogót, de a pontszerzést is elbukta - igaz, a DAMS britjének volt egy tisztességtelen megmozdulása, amikor az újraindításnál direkt visszalassította a mögötte haladókat. Rowlandet az utolsó körben csak Markelov tudta megelőzni, a brit pedig végül a 10. lett.

Canamasas az utolsó körben, a sikánban egy zseniális manőverrel még megelőzte Leclerc-t a negyedik helyért. Kettejük mögött a két ardenes, Nato és Gelael, valamint a mezőny legvégéről felzárkózó Nyck De Vries zárt még a pontszerző zónában.

Leclerc előnye jelenleg 67 pont a bajnokság élén a második helyre felzárkózó Markelovval szemben, akit 4 pontra követ Rowland. A negyedik helyen Latifi lemaradása már 97 egység.

Két hét múlva a Hungaroringen kerül sor a folytatásra!

A sprintfutam végeredménye:

f2_2017_silverstone_masodik_futam.jpg

Fotó: F2 Media, Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1412667665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása