
1:04.251-es körrekorddal a Mercedes finnje, Valtteri Bottas szerezte meg az első rajtkockát az osztrák versenyre. Csapattársa, Lewis Hamilton az öthelyes rajtbüntetése miatt csak a 8. helyről indulhat majd.

Ennek révén Kimi Räikkönen, Daniel Ricciardo, Max Verstappen, Romain Grosjean és Sergio Pérez is nyer egy-egy rajtpozíciót. A Ferrari finnje ismételten elmaradt a Mercedesektől és csapattársától, Ricciardo pedig az Orosz Nagydíj óta először tudta megverni időmérőn csapattársát, Verstappent, aki a Q3 végén hibázott egy nagyot. Grosjean számára sem végződött jól az időmérő a remek rajtpozíció ellenére, mivel megállt alatta a Haas-Ferrari.
Hamilton a 8. helye ellenére sem érdemes leírni, ugyanis más taktikán lesz majd, mint a körülötte lévők, mivel a 71 körös futamot a szuperlágy gumikon fogja megkezdeni. A TOP-10 Esteban Oconnal (Force India) és Carlos Sainz-cal (Toro Rosso) lett teljes.
Nico Hülkenberg éppen csak lemaradt a Q3-as szereplésről a Renault-val, de legalább az utolsó pillanatban meg tudta előzni a McLaren-Honda párosát. A wokingi istállón belül Fernando Alonso annak ellenére legyőzte belga kollégáját, Stoffel Vandoorne-t, hogy vissza kellett térnie a régebbi specifikációjú motorra. A belga idén másodjára tudott továbbjutni a Q1-ből. A Q2-ben rajtuk kívül még a toro rossós Daniil Kvyat és a haasos Kevin Magnussen búcsúzott - igaz, utóbbi kihullását már előre gyaníthattuk, ugyanis a Q1-et is idejekorán kellett befejeznie, a bal hátsó futómű meghibásodása miatt.
Nem kis meglepetésre a két Williams már a Q1-ben elvérzett Felipe Massával és Lance Stroll-lal - a grove-i alakulatnak a vagonnyi fejlesztés ellenére nem akar összeállni a spielbergi víkend. A brazilon és a kanadain kívül még Jolyon Palmer (Renault) és a két Sauber-versenyző búcsúzott.
A 71 körös Osztrák Nagydíj magyar idő szerint vasárnap délután 14 órakor fog elrajtolni.
Az időmérő edzés végeredménye:
Fotó: Zimbio
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal