A Renault a GPUpdate.net-nek megerősítette, hogy a pénteki első szabadedzésen a csapat teszt- és tartalékversenyzője, az orosz Sergey Sirotkin vezetheti majd az egyik autót.
Az orosz Sergey Sirotkin, aki korábban a GP2-ben versenyzett, 2016 elején csatlakozott a Renault-hoz, azóta négy első szabadedzésen vett részt az istálló színeiben. Idén Szocsiban és Barcelonában jutott hasonló lehetőséghez, ám mindkét 90 perces gyakorlás során műszaki hibák szakították meg Sirotkin körözgetését - előbbi helyszínén hidraulikus gondok merültek fel, utóbbin pedig vízszivárgás jelentett akadályt.
Legközelebb az orosz a mostani hétvégén esedékes Osztrák Nagydíj első, 90 perces tréningjén gördülhet pályára, Nico Hülkenberg R.S.17-es kódjelű autójával, így a német a víkendet a kispadon fogja kezdeni.
Az már korábban kiderült, hogy Sirotkin idén nem versenyez sehol sem teljes állásban: a Forma-2-ben (korábbi nevén a GP2-ben) ugrott be az ART Grand Prix-nál a sérült Alexander Albon helyére két héttel ezelőtt, Bakuban, továbbá indult a Le Mans-i 24 óráson, szintén júniusban.
Fotó: Renault Sport Formula One Team / Facebook
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.