INDYCAR - ALONSO VISSZA AKAR MAJD TÉRNI INDIANAPOLISBA

fernando_alonso_101st_indianapolis_500_sffn6fo6hlax.jpg

Noha Fernando Alonso számára egy műszaki hiba miatt nem a várakozásoknak megfelelően alakult az Indianapolis 500-as verseny, a spanyolok kétszeres Forma-1-es világbajnoka vissza szeretne térni a világ legnépszerűbb oválpályájára.

fernando_alonso_101st_indianapolis_500_iux4sbon0fzx.jpgAz elmúlt hónap egyik legnagyobb szenzációja az autó- és motorsportok világában Fernando Alonso Indianapolis 500-as részvétele volt - 2005 és 2006 Forma-1-es világbajnoki első helyezettje mindezt a száguldó cirkusz ékkövének tartott Monacói Nagydíj "rovására". A spanyol versenyző a #29-es rajtszámú McLaren-Honda-Andretti autóval hamar fel tudta venni a ritmust a tengerentúli formaautózás leglegendásabb helyszínén, az Indianapolis Motor Speedway-en. Alonso a jól sikeredett szabadedzések után a kvalifikációt az ötödik helyen zárta, amely után sokan bíztak abban, hogy az ovideói születésű pilóta meg tudja majd koronázni a több hete körülötte tartó hype-ot egy dobogós pozícióval, vagy akár egy futamgyőzelemmel. Ugyanakkor mások igencsak aggódtak amiatt, hogy az előtte lévő egy hónapban (Indy GP + Indy 500 szabadedzések) 7, azaz hét Honda-aggregát lehelte ki a lelkét.

Végül pedig a vészmadaraknak lett igazuk, amikor is a 200 körös verseny 179. körében Fernando Alonsónak félre kellett húzódnia az aszfaltcsík szélére, miután a kvalifikáció előtt beszerelt 2.2 literes, ikerturbós, hathengeres Honda-motorból füst szállt fel - ezzel pedig tulajdonképpen olyan képsorokat láthattunk, amely az Alonso-McLaren-Honda háromszögben szokatlannak nem mondható, hiszen a japánok Forma-1-es motorja fényévekkel mondható kifogásolhatóbbnak. A spanyolt végül a 24. pozícióban rangsorolták az amerikai maratoni futamon, pedig a megállásig még a futamgyőzelem sem tűnt elérhetetlennek, korábban is 27 kör erejéig haladt az élen.

fernando_alonso_101st_indianapolis_500_qnbm28j4pr9x.jpg

Amikor a verseny utáni sajtótájékoztatón megkérdezték Alonsótól, hogy vissza akar-e még térni Indianapolisba, így felelt: 

"Határozottan igen. Amennyiben pedig visszajövök, akkor nyilvánvalóan már tudni fogom jobban, hogy miképpen működnek itt a dolgok. Nem az lesz a legelső alkalom, amikor restartokat, bokszkiállásokat meg ilyesmiket csinálok. Könnyebb lesz alkalmazkodni a helyzethez. Meglátjuk majd, mi fog történni a következő években. A magam részéről muszáj lesz továbbfolytatnom ezt a kihívást, hiszen nem sikerült még megnyernem az Indianapolis 500-ast." - idézte a spanyolt a motorsport.com.

Fernando Alonso nem titkolt célja az, hogy meglegyen a "Hármas Korona", azaz a a "Triple Crown", amely a Monacói Nagydíjon, az Indianapolis 500-ason, illetve a Le Mans-i 24 óráson aratott győzelmet foglalja magában - a spanyolnak egyelőre csak az utcai versenypályán szerzett elsőséget tudhatja magáénak, 2006-ból és 2007-ből.

Természetesen csalódottan konstatálta Alonso azt, hogy fel kellett adnia a 500 mérföldes, tehát körülbelül 800 kilométeres versenyt, de elismerte, hogy nagyon fontos tapasztalatokra tett szert Amerikában ebben a hónapban: "Nyilvánvalóan csalódott vagyok amiatt, hogy nem tudtam befejezni a futamot. Hiszen a célod az minden egyes versenyed alkalmával, hogy elérd a kockás zászlót - ez ma nem volt lehetséges. Azonban ez a két hét remek tapasztalat volt. Azért jöttem ide, hogy bizonyítsak magamnak, illetve próbára tegyem magamat. Tudom, hogy olyan gyors vagyok, mint bárki egy Forma-1-es autóban, de nem tudtam, hogy ez a tény az IndyCar-ban is igaz-e. Örömmel töltött el az érzés, hogy újra versenyképes voltam, és vezettem is az Indy 500-as futamot."

fernando_alonso_101st_indianapolis_500_epni2bj6lkx.jpg

Aki nézte a futamot, az tudja, hogy annak a nagy részét az Andretti Autosport négy versenyzője, Ryan Hunter-Reay, Alexander Rossi, Fernando Alonso és Takuma Sato uralta - ám végül csak utóbbit nem érte utol igazán a balszerencse, amelynek köszönhetően a korábbi Forma-1-es versenyző 40 évesen nyerte meg a 101. Indianapolis 500-ast, ő volt az első japán pilóta, aki ezt véghez tudta vinni.

Viszont Alonso úgy véli, hogy ha az előbbi kettő versenyzőnek és neki is problémamentes futama lett volna, akkor nagyon eredményeket értek volna el: "Egy problémamentes versennyel Ryan, Alexander és jómagam is nagyjából fél körrel a többiek előtt lettünk volna. De a futamnak ilyen a természete, azonban a sárga zászlók nem jöttek jól nekünk, így a mezőny sűrűjébe kerültünk. A motor elromlása előtt egy kicsit már a zsebemben éreztem a futamgyőzelmet."

Alonso azonban az újabb technikai fiaskó ellenére meg tudta őrizni a jókedvét, s noha a futamon elért helyezéséért nem kapott tejet, de a leintés utáni sajtótájékoztatón, a média nagy-nagy örömére, pótolta ezt a hiányt: "Végül pedig szeretnék köszönetet mondani a médiának. Ugyan nem győztem, de most inni fogok egy kis tejet. Az elmúlt két hétben minden percben a nyomomban voltatok, de élveztem. Köszönöm a vendégszeretet!"

Fotó: Zimbio

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3812548739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása