F1 - HIVATALOS: HONDA-MOTOROKRA VÁLT A SAUBER 2018-TÓL!

pascal_wehrlein_f1_grand_prix_russia_qualifying_xawirvxyxaux.jpg

Nagy kaliberű bejelentéssel indult a vasárnap reggel: a Sauber F1 Team megerősítette, hogy 2018-tól a Honda motorjait fogja használni, a Ferrari-aggregátokat leváltva.

Az elmúlt hónapok folyamán a nemzetközi sajtó előszeretettel firtatta a Sauber istálló 2018-as terveit, miután megjelentek arról az első spekulációk arról, hogy a tavalyi év folyamán kis híján a csőd szélére kerülő istálló a Hondával kooperálódhat 2018-tól.

Azonban az idei évben egyedüliként 2016-os V6-os aggregátokat használó svájci alakulat vasárnap véget vetett a találgatásoknak, és bejelentette, hogy a jövő évtől kezdve valóban a Honda-motorjai fognak duruzsolni autóikban, ezzel leváltva a Ferrarit, amely immár 2010 óta ápolt partneri kapcsolatot a Peter Sauber nevével fémjelzett csapattal. Így azonban jövőre már két Honda-motoros csapat is lesz a száguldó cirkuszban, hiszen a japán gyártó már 2015 óta együttműködik a McLarennel - az már egy másik kérdés, hogy ideáig mennyire volt sikeres ez a kooperáció... Utoljára erre példa 2008 első futamain volt, amikor a Honda gyári csapata mellett a Super Aguri alakulatát is ellátta erőforrásokkal.

"Nagyszerű megtiszteltetés a Sauber F1 Team számára, hogy együtt dolgozhat a Hondával az elkövetkezendő szezonokban. Az átszervezéseink nem csak az új partnerségeinkben mutatkoznak meg, hanem a mostani, a Hondával való technológiai együttműködésünkben is. Ezzel egy új mérföldkőhöz érkeztünk meg az új motorérában, amit már nagyon izgatottan várunk. Már nagyon várjuk a Hondával a közös munka kezdetét, amely a sikeres jövőt alapozza meg - stratégiai és technológiai perspektívából egyaránt. Köszönjük a Hondának, hogy megvalósulhatott ez a megállapodás." - nyilatkozta Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke.

2017_bahrain_gp_saturday_101.jpg

A Honda ezzel párhuzamosan megerősítette, hogy a McLaren is az ügyfelei között marad, ezzel tagadva azon pletykákat, miszerint a wokingi istálló visszakuncsoroghat korábbi beszállítójához, a Mercedeshez.

"A McLarennel 2015-ben megkezdett partneri kapcsolata mellett a jövő évtől a Sauber csapatnak is a Honda lesz a beszállítója. Ez egy új kihívás lesz a Honda Forma-1-es aktivitásaiban. Szeretnénk kihasználni majd annak az előnyeit, hogy immár kettő csapat is velünk fog dolgozni, ezáltal javítva működésünket és rendszereinket a szakurai és a Milton Keynes-i bázison egyaránt. Folytatjuk a munkát, hogy szurkolóink minél hamarabb újra domináns formájában láthassák a Hondát." - olvashatóak a Honda közleményében a kommunikációs igazgató, Katsuhide Moriyama.

A híresztelések szerint a Sauber eléggé nyomott áron fog hozzájutni a Honda erőforrásaihoz, amely a tempójukat és a megbízhatóságukat elnézve talán nem is meglepő annyira.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8912468571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása