F1 - LETARTÓZTATTÁK VIJAY MALLYÁT!

vijay_mallya_sahara_force_india_formula_one_wv8gyziqiggx.jpg

Az angol Metropolitan rendőrség és az indiai sajtó megerősítése szerint kedden reggel letartóztatták a Force India tulajdonosát, Vijay Mallyát, aki már egy éve Nagy-Britanniában bujkált, miután bevonták útlevelét.

Már régóta körözték az indiai hatóságok a Force India alapítóját és tulajdonosát, a 61 éves Vijay Mallyát, miután sikkasztott, több pénzügyi bűncselekményt is elkövetett, és nem fizette ki a 2012-ben csődbe ment légitársaságán, a Kingfisher Airlines-on keresztül felhalmozott pénzbírságait. Állítólag az indiai üzletember 700 millió fonttal tartozik indiai bankokkal.

Mallya 2016 eleje óta második otthonában, Nagy-Britanniában bujkált, s miután az útlevelét bevonták, nem tudta elhagyni a szigetországot. Azóta nyilvános események közül is csak kettőn jelent meg: a 2016-os Brit Nagydíjon, valamint a Force India idei autóbemutatóján.

Azonban nagyjából két hónappal ezelőtt, februárban az indiai külügyminisztérium kérvényezte a kiadatását, ahogyan 20 másik körözött személy esetében is. Ezt pedig a belügyminiszter, Amber Rudd is támogatta.

Végül ma, azaz kedden reggel Vijay Mallyát a londoni központi rendőrségen letartóztatták, s még a nap folyamán bíróság elé állítják Westminsterben.

A magát ártatlannak való és az indiai kormány, valamint a média áldozataként beállító Mallya és a börtönbüntetését töltő társtulajdonosa, Subrata Roy állítólag már árulják a Force Indiát, de valami elképesztően horribilis, körülbelül 250 millió dolláros áron.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2812434243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása