F1 - NINCS TÖBB VETTEL-FÉLE TAKTIKÁZÁS A RAJTOKNÁL

f1_grand_prix_of_china_mhkakzgqtmvx.jpg

Ma a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) figyelmeztette a versenyzőket, hogy a jövőben már büntetést von maga után, ha valaki nem áll be normálisan a rajtkockájába.

Mint ismeretes, a Ferrari németje, Sebastian Vettel a Kínai Nagydíjat a második helyről kezdhette meg. A rajt előtti pillanatokban megfigyelhettük, hogy a négyszeres világbajnok egészen furcsán állt be a rajtpozíciójába, sőt, a fél autó ki is lógott onnan tulajdonképpen. A versenyirányítás könnyen visszalőhette volna a rajtot és a német versenyzőt a bokszba száműzhette volna, de ezt nem tette meg végül.

Most azonban világosan kifejtették az összes versenyzőnek, hogy a hasonló taktikázás a jövőben nem megengedett, így aki megszegi ezt, az büntetésre számíthat. Ez a szabály a holnapi Bahreini Nagydíjtól él. A holnapi futamon Valtteri Bottas rajtolhat az élről, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel előtt.

Lombárszki Csaba

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr112428849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása