F1 - 16 ÉV UTÁN VISSZATÉRT HÄKKINEN A MCLARENHEZ

mika_hakkinen_media_interviews_2016_laureus_vbp9u-zz7mex.jpg

Csütörtökön kora délután a McLaren bejelentette, hogy visszatér a csapathoz kétszeres világbajnokuk, a finn Mika Häkkinen, nagykövetként.

A 48 esztendős finn Mika Häkkinen, aki 1993 és 2001 között 130 futamon indult és két világbajnoki címet nyert a McLaren színeiben, visszatér Wokingba, ahol közvetlenül Zak Brownnal, a csapat elnök-vezérigazgatójával, illetve a marketingstábjával fog dolgozni, mint nagykövet.

"Mindig is úgy éreztem, hogy a McLaren az én otthonom a Forma-1-ben. A csapat és annak a tagjai pedig továbbra óriási helyet foglalnak el a szívemben. Természetesen az elmúlt néhány év nem volt könnyű a McLaren számára, de én továbbra is abban hiszek, hogy csak az időpont a kérdés, s nem az, hogy valaha visszatér-e az élmezőnybe - jómagam pedig ebben szeretnék segíteni. A McLarenhez való visszatérés könnyű döntés volt a számomra, ugyanis mindig ápoltam a kapcsolatot a csapattal. Azt is nagyon várom már, hogy együtt dolgozzak Zak Brownnal, aki az egyik futamgyőztesem McLarenemet birtokolja 2001-ből. Beszéltem már vele arról, hogyan dolgozzunk együtt, és látom, miképpen teszi le a McLaren felsegítéséhez szükséges alapköveket. Nagyon szorosan fogok vele dolgozni az előttünk álló, izgalmas években." - fogalmazott a pályafutása során húsz nagydíjat nyerő Häkkinen.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2312342529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása