F1 - VETTEL SZERINT 2016-BAN FEJLŐDÖTT A LEGTÖBBET A FERRARI

f1_grand_prix_of_malaysia_rbmqiw5qyztx.jpg

Sebastian Vettel, a Ferrarinál versenyző négyszeres világbajnok úgy véli, hogy a csapat pályán tanúsított szenvedése kissé homályba taszította a háttérben zajló, nem kisstílű fejlődési folyamatokat.

Mint tudjuk, a tavalyi Forma-1-es szezont megelőzően a Ferrari volt kikiáltva a közvélemény által az egyik legfőbb esélyesnek, miután az olasz alakulat 2015-ben Sebastian Vettellel Malajziában, Mogyoródon és Szingapúrban is borsot tudott törni a Mercedes orra alá. Azonban az SF16-H kódjelű gépű finoman szólva a várakozásokon alul teljesített, amelyhez még hozzávegyült Vettel és csapattársa, Kimi Räikkönen balszerencsefaktora, miközben még a technikai igazgató, James Allison is elhagyta Maranellót felesége tragikus halála miatt. Mindebből az sült ki, hogy tavaly a Ferrari 2014-hez és előtte 1993-hoz hasonlóan egyszer sem ért fel a dobogó legtetejére.

Azonban az ideje évet a barcelonai tesztelések alkalmával igencsak biztatóan kezdte a nagy múlttal bíró, patinás márka: Räikkönen és Vettel összesen négy tesztnapot tudtak az élen zárni, a tempó mellett pedig a megbízhatóság is a helyén van az eddig látottak alapján. Úgyhogy, könnyen előfordulhat, hogy az idei évben már nem csak egy csapatnak lesz reális sansza a futamgyőzelemre.

Sebastian Vettel, aki még 2015 elején érkezett a Ferrarihoz, úgy gondolja, hogy rendkívül jól felkészültek az idei szezonra, és hozzátette, hogy az elmúlt egy év folyamán nagyon sokat fejlődtek, noha ezt az eredményekből nem igazán szűrhettük ki: "Úgy gondolom, hogy most sokkal jobban felkészültünk, mint tavaly, több kört tettünk meg. Emellett úgy vélem összességében, hogy a csapat is jobb formában van, ugyanis sokat tanultunk a tavalyi évből, amely ilyen szempontból a legfontosabb volt számunkra. Igaz, ha vetünk egy pillantást az eredményekre, azt mondhatjuk, hogy nem volt valami sikeres év, de szerintem a háttérben zajló munkálatok nagyon-nagyon fontos szerepet játszottak az előrelépésünkben, amelyet remélhetőleg sikerült is megtennünk. Azonban azt Melbourne-ig, sőt, az első néhány versenyig nem tudjuk megállapítani, hogy hol is vagyunk pontosan az erősorrendben."

"Úgy gondolom, tavaly nagyon sokat tanultunk, így az egész szervezet, az egész csapat fejlődött. Emiatt pedig a legfontosabb évnek tartom a 2016-ost. Nyilvánvalóan nagyszerű volt számomra és a csapatnak is a 2015-ös év, ugyanis újra győzni tudtunk. A tavalyi év az eredmények szempontjából egy visszalépés volt, de ami a szervezetet illeti, egy lépést megtettünk előre. Szerintem kezdenek már összeállni a dolgok, és lépésről-lépésre türelmeseknek kell lennünk, de amikor a csapat elkezd jól dolgozni, egy nap az eredményeket is látni fogjuk. De hogy milyen hamar, azt nem tudom. Viszont nyilvánvaló és tiszta, hogy mit akarunk itt elérni." - folytatta Vettel a nyilatkozatát a motorsport.com hasábjain.

"Ha Melbourne-ben harcban leszünk a pódiumért, akkor annak örülni fogunk. De az még messze van, és nem az idő tekintetében, hanem annak, hogy mennyi mindent kell még tanulnunk addig. Úgy gondolom, hogy elkezdtünk együtt növekedni, és egyre inkább. Abban nincs semmi meglepő, hogy ha nyersz egymás után három világbajnoki címet, akkor te számítasz a legnagyobb favoritnak. Úgy gondolom, hogy nagyszerű embereik és remek csapatuk van, őket kell legyőznünk." - utalt 2010, 2011, 2012 és 2013 világbajnoka arra, hogy a Ferrari eddigi biztató formája ellenére továbbra is a Mercedes az a csapat, amelyet le kell győzni.

"Egyelőre nem számít, hogy itt mi voltunk a leggyorsabbak, ugyanis ezért nem járnak pontok. Persze, az eredménylistákat böngészgetők számára fontos, hogy mi legyünk ott az elején, de amúgy semmi jelentősége nincs. A célunk az, hogy megfelelőképpen végrehajtsuk a programunkat, továbbá, hogy elvégezzük a feladatainkat. Jelen állás szerint egy kicsit le vagyunk maradva, de továbbra is fejlődünk - ezt az autó és a számadatok is alátámasztják. Meglátjuk, hogy mire leszünk majd képesek." - intett óva mindenkit Vettel azzal, hogy a teszteredmények nem garantálják az élesben való futamgyőzelmet.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1812331655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása