F1 - FELIPE MASSA A VISSZATÉRÉSE ELLENÉRE MEGTARTHATJA BÚCSÚAJÁNDÉKÁT

f1_grand_prix_of_brazil_4x1gnjytwptx.jpg

Felipe Massa szombaton megerősítette, hogy a visszatérése ellenére megtarthatja az interlagosi autóját, melyet búcsúajándék gyanánt kapott a Williams csapatától.

Mint ismeretes, jó néhány hónappal ezelőtt még úgy álltak a csillagok és az egyéb dolgok, hogy az idei évben Felipe Massa már nem lesz ott a rajtrácson, de azóta gyökerestül megváltoztak a dolgok, a részletek már ismertek.

Viszont, amikor még úgy volt, hogy a tavalyi lesz Massa pályafutásának az utolsó Brazil Nagydíja, akkor a Williams bejelentette, hogy a versenyhétvége folyamán használt autót a brazil versenyző megkapja egyfajta búcsúajándékként. 

A visszatérése miatt pedig az elmúlt napokban felmerült az a kérdés, hogy megtarthatja-e az autót. Felipe Massa a kérdésre a motorsport.com hasábjain felelt: "Az enyém, az enyém. Csütörtökön láttam az autót a gyárban, a nevemmel az oldalán. Az utolsó két versenyen, különösen a Brazíliában történtek olyan érzéseket keltettek bennem, hogy valóban itt van vége a történetnek. Aztán minden megváltozott, én pedig a szívemre hallgattam, így folytatom. Igaz, kicsit meglepett az, amikor Claire Williams készen érzem magamat és motivált vagyok. A versenyzéstől nem is akartam visszavonulni, csak kategóriát váltani, de minden megváltozott. Továbbra sem érzem magamat öregnek, és készen állok a visszatérésre."

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr512145915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása