F1 - EZ MENTETTE MEG KVYAT ÜLÉSÉT 2017-RE

2016_brazil_gp_preview_042.jpg

Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke elárulta, hogy Daniil Kvyat a Forma-1-es pályafutásának a jövőjét a Szingapúri Nagydíjon mentette meg akkor, amikor azzal a Max Verstappennel vívott, aki pár hónappal korábban vette át a helyét a Red Bull Racing alakulatánál.

Eléggé finoman fogalmazunk, ha azt mondjuk, hogy Daniil Kvyat számára a 2016-os szezon felért egy rázós hullámvasúti kalanddal. A szezont a 22 éves orosz még a Red Bull színeiben kezdte meg, de azt követően, hogy Kínában és Oroszországban többször is galibát okozott, eljátszott a Red Bull vezetőségének bizalmát, így Spanyolország előtt az a döntés született meg, hogy Kvyat és Verstappen helyet cserélnek. Ez a csere pedig még inkább rossz hatással volt Daniil Kvyatra. Az egy dolog, hogy Carlos Sainz Jr. úgy verte kenterbe, ahogy akarta, de egyszerű olyan rossz teljesítményt nyújtott, hogy a nyár folyamán pletykaszinten még az a lehetőség is fölmerült, hogy Kvyat teljesen kegyvesztetté válik a Red Bull-nál, ahogy az korábban történt például Sebastien Buemi vagy Jean-Éric Vergne esetében, és helyette a GP2-ben kiegyensúlyozott, pazar teljesítményt nyújtó Pierre Gasly-nak szavaznak bizalmat.

Aztán a nyári szünetről visszatértünk, és Kvyatnál egy javuló tendencia indult meg - erről pedig többek között a szingapúri 9. helye tanúskodik. De ennél az eredménynél talán emlékezetesebb volt az, ahogyan a szűk városi pályán több nekifutásban is összeakasztotta a bajszát a Red Bull legújabb üdvöskéjének tartott holland pilótájával, Max Verstappennel. A motorsport.com számára a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost elárulta, hogy a Red Bull vezetőségénél is ezek a pillanatok döntöttek Kvyat megtartását illetően: "Úgy gondolom, abszolút pozitív volt az, ahogyan megmutatta, hogy megvan a sebessége ahhoz, hogy Max Verstappen ellen harcoljon, és az is, hogy sokáig maga mögött tudta tartani."

2016_brazillian_gp_friday_035.jpg

"Ez az önbizalma szempontjából is nagyon fontos volt. A nagy fordulatot a szingapúri hétvége hozta, amikor nagyon jól ment az időmérő edzésen és a futamon is. És ezek után már a továbbiakban is jó volt a teljesítménye. Ezek tudatában pedig számomra egyértelmű volt, hogy velünk kell folytatnia."

Tost olyan szempontból is az orosz védelmére kelt, hogy szerinte bármelyik másik pilóta is hasonló hullámvölgyeken ment volna keresztül, ha az történt volna vele, ami Kvyattal történt: "Azt követően, hogy a Red Bull-ból visszaült a Toro Rossóba, volt egy kemény időszaka. Gyengítette az önbizalmát. Szóval pozitív befolyásról és hatásról beszélhetünk, ha magad mögött tudsz tartani egy Toro Rossóval egy olyan pilótát, mint Max Verstappen. Egy autóversenyző számára pedig az a legfontosabb, hogy fejben tiszta legyen, és az önbizalma is a helyén legyen."

Végül a Toro Rosso istálló vezetője arra is kitért, hogy azt várja, hogy egy nap újra azt láthatjuk, hogy Kvyat megmutatja ismét az összes benne rejlő potenciált: "Általában a sportokban vannak hullámvölgyeid. De ha egy sportoló általában megmutatja azt, hogy tud futamokat és bajnokságokat nyerni, akkor tudod, hogy gondolatban minden összetevő megvan, amire szüksége van ahhoz, hogy sikeressé váljon és sikeres legyen. Ebből adódóan, meg vagyok győződve arról, hogy Daniil vissza fog térni, és sikeressé fog válni. Egy nagyon erős 2017-es idényt várok tőle."

Íme a szóban forgó Kvyat - Verstappen csata:

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7912129177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása