F1 - A 2017-ES AUTÓK MIATT VÁLTOZTATNI KELL A MELBOURNE-I PÁLYÁN

2016_australian_gp_preview_02.jpg

Az Albert Park Circuit pályán az idei szezonrajtot megelőzően számos változás várható, az új éra gyorsabb versenyautói miatt.

motorsport.com autósportos szakportál úgy tudja, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) különböző instrukciókkal látta el az Ausztrál Nagydíj szervezésével foglalkozó vállalatot (AGPC), miszerint néhány közepes gyorsaságú kanyarból magas tempójú kanyar lehet. Ezekben az érintett kanyarokban egy 20 és 50 kilométer/óra közötti gyorsulás mehet végbe, valamint a megszokottnál egy 20-30 méterrel későbbi lehet a fékpont. Mindezek miatt pedig 3-4 másodpercet javulhatnak a köridők.

Viszont a változásoknak komoly biztonsági vonzatai is vannak. Az 1-es, a 6-os, a 12-es, valamint a 14-es kanyarokba 100 ezer dollárnyi értékű TecPro falat fognak telepíteni a tervek szerint a szervezők.

"Az FIA instrukciókat adott nekünk az általuk elvégzett szimulációkra alapozva, mégpedig annak kapcsán, hogy mely kanyarok igényelnének extra gumifalakat, beleértve a 12-es számú, magas tempójút is." - nyilatkozta a fent említett oldalnak Craig Moda, az AGPC infrastrukturális osztályának a menedzsere.

"Átvettük az összes információt, melyet az FIA-tól kaptunk, és egy ideiglenes versenypálya lévén plusz gumifalakat kellett gyártanunk, valamint 80 métert vásárolnunk a TecPro falakból. Ez egy nagy lépés számunkra, hogy egy old-school pályából, ahol gumi- és szalagkorlátok voltak, egy olyan pályává alakulunk át, ahol már ezek a magas tempóhoz szükséges falak kellenek."

A TecPro-falak a 11-12-es gyors kanyarkombináció kijáratánál, egy 80 méteres sávban lesznek használva. Ugyanis a pálya ezen a pontján a szabálymódosítások miatt akár a 230 kilométer/órát is elérhetik az autók, ahogyan elhagyják a kanyart.

Amennyiben pedig egy autó nem tudja bevenni a kanyart, tehát kicsúszik, akkor a sóderágyon keresztülcsúszva a falba való becsapódás körülbelül 129 kilométer/órás sebességnél történne meg - emiatt szükségesek ezek a TecPro-falak.

Moda elárulta, hogy a 12-es kanyarban eddig hatsornyi gumifal volt elhelyezve, s ebből most három sort elvesznek, és az ezáltal felszabadult helyre kerül az egyrétegnyi TecPro-fal. Az 1-es, a 6-os és a 14-es kanyarnál pedig a duplájára növelik a gumifal vastagságát a szervezők. Majd arra is kitért, hogy Lewis Hamilton 2015-ös kvalifikációs körének a fedélzeti kamerás felvételét tanulmányozva értette meg, hogy miért ezekre a kanyarokra hívta fel a figyelmet az FIA.

Ugyanakkor azért a melbourne-i szervezők nem akarnak esztelen költekezésbe kezdeni, így csak ott használják a méregdrága TecPro-falakat, ahol azok tényleg szükségesek. A többi helyen lehetőség szerint inkább a gumifalat preferálják, ugyanis megfelelő vastagsággal az is megfelel a Nemzetközi Automobil Szövetségnek.

Végül pedig arra tért ki Moda, hogy elmondása szerint a melbourne-i aszfaltcsík biztonság jó, erre bizonyítékul pedig Fernando Alonso tavalyi bukása szolgál, amikor szinte azonnal el tudta hagyni a baleset helyszínét a saját lábán.

Melbourne-ben az élet március 23-án fog felpezsdülni, amikor is kezdetét veszi a szezonnyitó Forma-1-es hétvége a bokszlátogatással, az aláírásosztással, valamint a pilóták sajtótájékoztatójával.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4912103789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása