F1 - ALONSO A JÖVŐBEN A PORSCHE WEC-CSAPATÁNÁL KÖTHET KI?

cxzv1xzxaaaxt1t222.jpg

Egy Mark Webbernek küldött videóüzenetben elhintette, hogy a jövőben a Porsche versenyző lehet az Endurance Világbajnokság mezőnyében.

Fernando Alonso nevét az elmúlt években nem egyszer kapcsolták az Endurance Világbajnoksággal. Úgy tudni, hogy a spanyolok kétszeres világbajnoka nagyon közel volt ahhoz, hogy a 2015. évi Le Mans-i 24 óráson rajthoz álljon a Porsche harmadik autójával - azonban az üzlet a Honda közbenjárásával meghiúsult, a Porsche pedig beültette Alonso helyére Nico Hülkenberget, aki Nick Tandy-vel és Earl Bamberrel karöltve megnyerte a legendás viadalt.

A múlt hétvégén megrendezett bahreini hatórás diadal pedig Mark Webber versenyzői pályafutásának utolsó versenye volt, miután néhány hete bejelentette az ausztrál, hogy a szezon végeztével szögre akasztja a bukósisakot. A szezonzáró hévégén pedig többen is videóüzenetet küldtek a 2015. évi WEC-világbajnoknak, köztük jó barátja és korábbi kollégája, Fernando Alonso is, aki tulajdonképpen elhintette, hogy a jövőben a Porsche csapatánál, vagy legalábbis a WEC-ben fog versenyezni:

"Egy fantasztikus karrier áll mögötted, és most a Porschéval értél el számos sikert. Nem vártál meg, pedig szép lett volna, de úgy gondolom, a közelben leszel és feltehetek néhány kérdést neked, amikor csatlakozom a kalandodhoz. Nagyszerű ember vagy, minden jót kívánok szívemből." - idézte Alonso szavait az F1i.

2005 és 2006 világbajnoka pedig nyilvánvalóan majd a Forma-1-es pályafutása után köthet ki a WEC világában. Jelenlegi szerződése 2017 végéig érvényes a McLaren-Hondával - annak lejárta után pedig ő dönt arról, hogy akarja-e folytatni, vagy sem. Ennek kapcsán Alonso annyit árult el korábban, hogy csak akkor kívánja majd folytatni a Forma-1-et, ha az új autók vezetése élvezhető lesz.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5811987848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása