WTCC - HIVATALOS: A LADA KISZÁLL 2016 VÉGÉN

img_3454.JPG

A Lada hivatalosan is megerősítette a hírt, miszerint a 2016-os szezon végeztével a márka kiszáll a WTCC-ből.

Az egy héttel ezelőtti híreknek megfelelően csütörtök délután megerősítésre került a hír, miszerint 2016 végeztével a Lada elhagyja a Túraautó Világbajnokságot. A bejelentést a márka az Orosz Autósport Fórumon tette meg a moszkvai aszfaltcsíkon. A távozás oka pedig az, hogy mostantól kezdve a Lada a hazai túra- és raliautós szériákra fogja helyezni a hangsúlyt - erre a célra pedig kétféle Lada Vestát fognak építeni az oroszok. Emellett az is kiderült, hogy a változás nem lesz hatással a márka Rosnefttel való szponzori kapcsolatára.

A Lada anyacégének, az AvtoVAZ-nak a marketingigazgatója, Alexander Bredikhin elárulta, hogy a márka promóció szempontjából minden célját elérte a WTCC-ben, ahol jövőre csak a Honda és a Volvo lesz ott a rajtrácson gyári csapatként. A két manufaktúrán kívül pedig a privát Hondákat, a privát Citroëneket és a privát Chevrolet Cruze-okat láthatunk majd a mezőnyben.

Ez a döntés pedig egyúttal azt is jelenti, hogy az orosz márka jelenlegi pilótáinak, Nick Catsburgnak, Gabriele Tarquininek és Hugo Valentének azon nyomban új állás után kell nézniük, különben túraautós karrierjük a két hét múlva esedékes katari hétvégével véget érhet.

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1811948585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása