F1 - SZINGAPÚR, 2016: A RAJTRÁCS

2016_singapore_gp_preview_005.JPG

Íme a Szingapúri Nagydíj rajtsorrendje!

Ezúttal a Mercedes nem bérelte ki az első sort, ugyanis az idei 7. pole pozícióját megszerző Nico Rosberg mögött a Red Bull Racing ausztrálja, Daniel Ricciardo lett a második a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén. A pontverseny éllovasa, Lewis Hamilton számára pedig csak a 3. rajthely jutott.

A Toro Rosso pedig az idei második legeredményesebb kvalifikációját zárta az éjszakában - Carlos Sainz Jr. a 6. pozícióból, Daniil Kvyat pedig a 7. rajtkockából vághat majd neki a 61 körös futamnak. A mclarenes Fernando Alonso három rosszabbul időmérő után visszatért a Q3-as résztvevők közé, ezúttal a 9. helyről indulhat majd.

Hátrébb a sauberes Marcus Ericsson nyújtott magához képest kiemelkedő teljesítményt, s miután előtte két pilótát is megbüntettek, a 14. rajtkocka lesz majd az övé a rajtrácson.

A két büntetéssel sújtott versenyző pedig a force indiás Sergio Perez, valamint a haasos Romain Grosjean, akik az eredetileg megszerzett pozíciójukhoz képest 8, illetve 5 hellyel fognak hátrábbról indulni.

Azonban a legnagyobb csapás nem őket érte a tegnapi folyamán, hanem a ferraris Sebastian Vettelt, aki a felfüggesztés meghibásodásának köszönhetően ma csak a 22. helyről indulhat. Nemzetközi sajtójelentések szerint a Ferrari ezt kihasználva kicseréli az autójában a sebességváltót és a motort is.

A Szingapúri Nagydíj rajtsorrendje (a büntetések után):

  1. Nico Rosberg (Mercedes)
  2. Daniel Ricciardo (Red Bull)
  3. Lewis Hamilton (Mercedes)
  4. Max Verstappen (Red Bull)
  5. Kimi Raikkonen (Ferrari)
  6. Carlos Sainz Jr. (Toro Rosso)
  7. Daniil Kvyat (Toro Rosso)
  8. Nico Hülkenberg (Force India)
  9. Fernando Alonso (McLaren)
  10. Valtteri Bottas (Williams)
  11. Felipe Massa (Williams)
  12. Jenson Button (McLaren)
  13. Esteban Gutiérrez (Haas)
  14. Marcus Ericsson (Sauber)
  15. Kevin Magnussen (Renault)
  16. Felipe Nasr (Sauber)
  17. Sergio Perez (Force India)
  18. Jolyon Palmer (Renault)
  19. Pascal Wehrlein (Manor)
  20. Romain Grosjean (Haas)
  21. Esteban Ocon (Manor)
  22. Sebastian Vettel (Ferrari)

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8311718477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása