F1 - SZINGAPÚR, 2016: ELMARADT A TŰZIJÁTÉK, SIMA ROSBERG-POLE SZÜLETETT AZ IDŐMÉRŐN!

nico_rosberg_f1_grand_prix_singapore_qualifying_1d0iil3y8wax_1.jpg

Pályafutása 29. első rajtkockáját szerezte meg Rosberg Szingapúrban.

Magyar idő szerint délután 15 órakor vette kezdetét a kvalifikáció a szingapúri éjszakában, a Q1-gyel. A 18 perces első szakasz egyetlen, de igazán nagy drámát hozott, mégpedig Sebastian Vettel és a Ferrari háza táján. A német pilóta autója gyakorlatilag irányíthatatlan volt, így a tavalyi győzelem után most csak az utolsó rajtkockát tudta megkaparintani. A négyszeres világbajnokon kívül búcsúzott Magnussen, Nasr, Palmer, Wehrlein és a születésnapos Ocon. A Q1-et egyébként Ricciardo nyerte Raikkonen és Verstappen előtt.

A második szakaszban a Mercedesek kimutatták a foguk fehérjét a Q1-es altatást követően, Rosberg és Hamilton toronymagasan nyertek. A Red Bullok pedig 3-4-ben továbbjutottak a szuperlágy gumikon, tehát a bikák holnap a futamon taktikai előnyben lesznek az Ezüst Nyilakkal szemben. A Q2 pedig a vártnál hamarabb véget ért, mert Romain Grosjean a 10-es kanyarban a falhoz csapta a Haas-Ferrarit, pár kanyarral később pedig Jenson Button állt félre a McLarennel. Ez okozta a Williams vesztét, ugyanis így a végjátékban Bottas és Massa nem tudtak javítani, így kiestek, akárcsak Button, Gutiérrez, Grosjean és Ericsson.

csj986qwyaaabse.jpg

Grosjean balesetéről a videó a képre kattintva érhető el!

Az utolsó, Q3-as szétlövésben pedig elmaradt a várva várt, vérért zajló küzdelem, ugyanis a mercedeses Nico Rosberg simán, majd' 5 tizedes előnnyel szerezte meg a pole-t az 1:42.584-es idejével. Ami kisebb meglepetést jelenthet, az az, hogy a második a Red Bull-lal Daniel Ricciardo lett, míg Lewis Hamilton a másik Mercedesszel csak a harmadik helyre kvalifikálta magát. Vasárnap a háromszoros világbajnok mellől majd a másik RB12-essel Max Verstappen indulhat. A harmadik sorba a ferraris Kimi Raikkonen és a toro rossós Carlos Sainz Jr. furakodtak be. A hetedik Daniil Kvyat lesz a másik Toro Rossóval, a TOP 10 vége pedig Hülkenberggel, Alonsóval és Perezzel lett teljes.

A 61 körös Szingapúri Nagydíjat magyar idő szerint holnap délután 14:00-kor fogják megrendezni.

Az időmérő edzés végeredménye:

csj-dx1xeaamdqs.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8211717041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása