
A Mercedes címvédőjét, Lewis Hamiltont vizsgálják a stewardok, ugyanis a csapat veszélyesen engedte ki őt a garázsból az utolsó edzésen. 10 rajthelyes büntetést is kaphat akár a brit!
Mint ismeretes, a harmadik edzés első harmadában Hamiltont veszélyesen engedte ki a csapata, a Mercedes a garázsból - nem sokon múlt az, hogy a brit koccanjon a Haas versenyzőjével, Romain Grosjeannal, de szerencsére a francia észnél volt. Ezután az FIA vizsgálatot indított Hamiltonék ellen.
Noha a csapat követte el a hibát, az elmúlt időszakban az ilyen esetekért a versenybírák általában szóbeli figyelmeztetéseket osztottak ki, mint például tavaly Spában Kvyat, vagy idén Melbourne-ben Haryanto ilyesféle incidensénél.
Azonban, ha Hamilton is egy figyelmeztetést kap, akkor az már idén a 3. lesz, amely automatikusan 10 rajthelyes hátrasorolással jár, tehát a Mercedes britje a vasárnapi Német Nagydíjat a legeslegjobb esetben is csak a 11. rajtkockából kezdhetné meg. Úgyhogy most a háromszoros világbajnok sorsa a stewardok kezében van.
Amikor a Sky Sports F1 Paddy Lowe-ot kérdezte az esetről, a Mercedes technikai igazgató ezt a magyarázatot adta:
"Ahogy az látható, itt Hockenheimben nagyon-nagyon szűkek a garázsok. Tulajdonképpen már a Ferrari felszerelése mellett kell kihajtanunk onnan, mert nagyon keskeny sáv áll a rendelkezésünkre. Ez okozta a problémát."
Egyébként a szűk garázsok nem most először okoztak fejfájást a Mercedesnek a hétvége folyamán, ugyanis Hamilton az autójával tegnap egy fotóst pöccintett a földre, amikor elhagyta a csapata garázsát.
Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal