F1 - ROSBERG INDULHAT A POLE-BÓL A 31. MAGYAR NAGYDÍJON!

f1_grand_prix_hungary_qualifying_qzxja-b0mpsl.jpg

A Magyar Nagydíjak történetének legeseménydúsabb időmérőjén van túl a Forma-1 mezőnye. A kaotikus, többször is félbeszakított időmérő edzést a Mercedes német pilótája, Nico Rosberg nyerte meg, így Ő kezdheti meg majd az élről a 31. Magyar Nagydíjat. Igaz, egy ideig a német elsősége is kérdéses volt.

Az időmérő edzés eredeti, szombati 14:00-ás kezdete előtt nagyjából 30-45 perccel komoly égi áldás zúdult le a Hungaroringre, melynek köszönhetően a pálya több pontján nagyobb tócsák alakultak ki. Úgyhogy a kvalifikáció egy 20 perces csúszás után vehette kezdetét, a 18 perces Q1-el.

Azonban a menetelés nem tartott sokáig, ugyanis 5 perc után újra olyan intenzitásra kapcsolt az eső, hogy látni alig lehetett valamit, így a versenyirányítás piros zászlóval félbeszakította a gyakorlást - ekkor egy picivel hosszabb szünet következett. Egyébként ezalatt a pár perc alatt futott köridők alapján a két Force India és Fernando Alonso (McLaren) alkották a legjobb hármat.

codpzlew8aathwo.jpg

Majd a versenyzők újból megkapták a zöld zászlót, ám a menetelés ezúttal is hamar véget ért, egészen pontosan 4 perc után, ugyanis a sauberes Marcus Ericsson nekiment a falnak a 10-es kanyarban, így a svéd számára véget ért az idő.

f1_grand_prix_hungary_qualifying_lbjetngqqrgl.jpg

Ericsson autójának műszaki mentése és a versenyző bokszba való visszaszállítása után folytatódhatott a Q1, azonban ez a folytatás sem sikeredett hosszabbra, mert újabb 4 perc után megint szükség volt a piros zászlókra, Felipe Massa (Williams) balesete miatt, ami a 4-es és az 5-ös kanyar között történt. Így egy újabb párperces pihenő várt a királykategória mezőnyére.

f1_grand_prix_hungary_qualifying_cirgyqxiwful.jpg

Miután Massa autóját is eltávolították a pályára és a brazilt is visszahozták a depóba, a hátralévő 320 másodpercben folytatódhatott a Q1. Azonban ezt a bő 5 percet sem úsztuk meg incidens nélkül, ugyanis amikor már csak 1 perc 18 másodperc volt hátra, Rio Haryanto kötött ki a falban a 10-es kanyarnál, nagyjából ott, ahol Ericsson is korábban. A baleset oka az volt, hogy az indonéz is felúszott egy vízátfolyáson.

Ezután pedig az FIA már nem is indította újra a szakaszt. A Q1-ben végül a két Mercedes bizonyult a leggyorsabbnak, a mclarenes Fernando Alonso előtt. Az első 18 perc után pedig Palmer, Massa, Magnussen, Ericsson, Wehrlein és Haryanto búcsúztak.

f1_grand_prix_hungary_qualifying_i1qaznw5cijl.jpg

Nagyjából egyórás csúszással a Q2 is megkezdődött. A 15 perces etap folyamán gyorsan száradt a Hungaroring ideális éve, így az utolsó percekben a mezőny java már a száraz pályára alkalmas gumikon kísérelte meg a Q3-ba való továbbjutást. A köridők folyamatosan javultak, az eredmény is állandóan változott, így az utolsó utáni másodpercekig nyitott volt a küzdelem. A Q2-ben végül a Red Bull hollandja, Max Verstappen futotta meg a leggyorsabb kört 1:22.660-as idejével, megelőzve a mercedeses Nico Rosberget, és a Red Bull másik pilótáját, Daniel Ricciardót. Érdekes módon Lewis Hamilton csak a surranóágon, a 10. helyen tudott továbbjutni az utolsó szakaszba, mögötte a Grosjean - Kvyat - Perez - Raikkonen - Gutiérrez - Nasr hatos kiesett.

A 12 perces Q3-ban pedig már majdnem teljesen ideális körülmények fogadták a pilótákat, ennek megfelelően a köridők is jók voltak már. A pole pozícióért az utolsó percekig késhegyre menő csatát vívtak az ezüst nyilak, végül Rosberg az utolsó utáni-utáni pillanatban megfutotta a hétvége leggyorsabb körét, 1:19.965-tel, így Hamilton körülbelül másfél tizeddel kikapott.

nico_rosberg_f1_grand_prix_hungary_qualifying_rjnksvnxyv9l.jpg

A Mercedesek mögé pedig a két Red Bull állhat majd a vasárnapi futam rajtrácsára, Ricciardo - Verstappen sorrendben. A bikák mögött Vettel zárt a Ferrarival, valamint az idei legjobb időmérő teljesítményét beállító Carlos Sainz. Meglepően jól mentek a McLaren-Hondák: az hagyján, hogy az 1992-es ausztrál hétvége óta először jutott mindkét McLaren-Honda, de Alonso és Button ki tudták maguknak vívni a 7-8. rajtkockákat. A legjobb tíz sorrendje pedig Nico Hülkenberggel (Force India) és Valtteri Bottasszal (Williams) zárult.

Azonban egy jó ideig még nem örülhetett felhőtlenül a pole-nak Nico Rosberg, ugyanis a stewardok elkezdték vizsgálni őt, azzal a gyanúval, hogy a Fernando Alonso utolsó perces megpördülése miatt érvénybe léptetett dupla sárga zászlós figyelmeztetés alatt nem lassított kellőképpen. Az FIA 19:45-re idézte be a németet, aki emiatt még egy fóti Mercedes-eseményről is gyorsan elrohant. Viszont büntetést nem kapott a német, ugyanis a Mercedes a telemetriai adatokkal alá tudta támasztani, hogy 30 méter erejéig lassabban ment a német, ezáltal 0,12 másodpercet veszítve. Az FIA pedig kénytelen volt elfogadni a magyarázatot, ugyanis a szabálykönyvben nincs egyértelműen előírva, hogy sárga zászló esetén mennyit kell lassítania a versenyzőnek, így pedig Rosberg megőrizhette a pole-t. Éppen emiatt Lewis Hamilton a döntés után a regula pontosítását kérvényezte a továbbiakra nézve.

Nem ez volt az egyetlen FIA-vizsgálat az időmérő után. A stewardok azon pilótákat is vizsgálták, akik a Q1-ben nem érték el a 107 százalékot - többek között a Red Bullok, a Force Indiák és Bottas sem érte el ezt a minimumot, de végül megúszták büntetés nélkül.

Az időmérő edzés végeredménye:

kvali.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr258909968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása