INDYCAR - MONTOYA A HULLÁMVÖLGYEK ELLENÉRE IS MAGABIZTOS

16c_3081-1.jpg

Montoya bizakodik a folytatásban, a pechszéria ellenére.

Hiába indult jól egy St. Petersburg-i győzelemmel a Team Penske kolumbiai pilótájának, Juan Pablo Montoyának a szezonja, azóta a Fortuna igencsak nagy ívben kerüli őt. Miután több hétvégéje is kudarcba fulladt műszaki hibák vagy balesetek okán, a pontversenyben visszaesett a 13. helyre, miközben csapattársai a tabella első három helyét foglalják el jelen pillanatban.

Legutóbb a hétvégi torontói futamon pártolt el Montoya mellől a szerencse, ugyanis hiába zárkózott fel 20 kör alatt a 9. helyről az 5.-re, előbb a stratégia hagyta cserben, majd Jack Hawksworth balesete is kibabrált vele, ugyanis csak a gumifalnak nekikoccanva tudta el kerülni a brittel a csattanós találkozót az 5-ös kanyarban, az utolsó körökben így visszaesett a 20. helyre.

Montoya a Racer-nek adott interjújában elárulta az újabb pechszéria ismertetésén kívül azt is, hogy nagyon sajnálja azt, hogy így alakultak a dolgok, ugyanis ezen a hétvégén jó volt a versenyautója, s benne rejlő potenciál nem mutatkozott meg a végeredményekben.

A kolumbiai szívesen maradni a tengerentúli szériában, azonban ez nem rajta múlik. A hírek szerint a szerződésében a jövő év opcióként szerepel.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr258901364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása