Esteban Gutierrez megerősítette, hogy meggyógyult a 3 verseny óta tartó betegségből, ami komolyan befolyásolta a teljesítményét is.
A Haas-Ferrari versenyzője elég küzdelmes heteken van túl, hiszen bevallottan nem érezte túl jól magát az elmúlt időszakban. Betegséggel küzdött Monacóban, Kanadában és Bakuban is, és az sem segített a helyzeten, hogy ezeket a futamokat mindössze 4 hét leforgása alatt rendezték. A mexikói pilóta azonban most elmondta, hogy végre túl van a problémákon és újra 100%-os állapotban van.
Gutierrez - aki eddig nem gyűjtött pontot az idei bajnokságban – saját bevallása szerint nem volt szerencsés a szezon első felében.
"Nem volt egyszerű végignézni azt a sok technikai hibát. Azt hiszem, nem lenne fair a szezonomat a pontok alapján értékelni, hiszen rengetegszer voltam olyan helyzetben, hogy akár pontszerzőként is végezhettem volna, de rajtam kívül álló dolgok miatt nem tudtam befejezni a futamot.
Most már kicsit jobb a helyzet. Az elmúlt pár futam nem volt egyszerű az egészségem miatt, de most már sokkal jobban vagyok és várom már a következő négy futamot, ami igen közel van egymáshoz."
Gutierrez az idei évben tért vissza a Formula-1-be, miután a Sauber megvált tőle 2014 végén, a tavalyi szezont pedig a Ferrari alkalmazásában töltötte. A mexikói versenyző reméli, hogy 2017-ben is a mezőny tagja marad.
Lombárszki Csaba
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal