A 2016-17-es szezonban debütáló új csapat, a Jaguar hiába érdeklődött komolyan Sam Bird iránt, a brit elkötelezte magát jelenlegi munkaadója, a DS Virgin mellett.
A Jaguár idén ősszel száll be az elektromos bajnokságba, azaz a harmadik szezonban megérkezik az első újonc a sorozat története során (persze ha leszámítjuk az összes jelenlegi csapatot, amely a szériával együtt mind újonc volt 2014-ben). Az indiai-brit vállalat a hírek szerint mindenképpen szeretne egy brit pilótát az első szezonjukban, első számú kiszemeltjük pedig Sam Bird volt, aki viszont a Motorsport.com-nak elmondta, nem tervez csapatot váltani a közeljövőben.
"Boldog vagyok a Virgin-nél, elégedett vagyok azzal, ahol tartunk és amit csinálunk. Van egy életben lévő szerződésem a csapattal, és jelenleg előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a vezetőséggel a jövőt illetően."
- nyilatkozta a korábbi Mercedeses Forma-1-es tesztpilóta. 2017-18-as terveiről annyit mondott, több csapat is megkereste már, de úgy gondolja, hamarosan dűlőre jutnak a Virgin csapatfőnökével, Alex Tai-al a jövőt illetően. Egy neve elhallgatását kérő csapattag a fent említett lapnak elárulta, nem terveznek bejelentést versenyző-ügyileg a hétvégén esedékes szezonzáró London ePrix-n.
Eközben Bird csapattársa, Jean-Éric Vergne jövője sokkal bizonytalanabb. Francia források szerint akár a kétszeres argentin túraautó világbajnok, José Maria Lopez is átveheti majd a helyét, aki jövőre "munkanélkülivé" és ezáltal szabadon igazolhatóvá válik, miután a Citröen kivonul majd a WTCC-ből. Lopez egyébként korábban maga is említette, hogy el tudja képzelni pályafutása következő lépcsőfokát a Formula E versenyzőjeként.
Fábián Patrik
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal