WTCC - ISMÉT MEGBÜNTETTÉK A VOLVÓT, LOPEZ MEGÚSZTA

ekblom.jpg

Sorozatban a második versenyhétvégén büntették meg a svéd márkát az FIA stewardjait, Lopezt pedig nem szankcionálták Catsburg feltartásáért.

Két hete, Franciarországban Thed Björköt a hasmagasság vizsgálaton való megbukás miatt zárták ki az időmérőről, most pedig a Slovakiaringen Fredrik Ekblomra járt rá a rúd. A WTCC 46 esztendős újonca az időmérő után elmulasztott egy súlylemérést, vélhetően figyelmetlenség okán. Azonban ez nem hatotta meg az FIA-t, és a rajtrács végére száműzte mindkét futamon.

Mint ismeretes, a Q3-ban Nicky Catsburgot pedig feltartotta José Maria Lopez, s ez lehet, hogy a holland pilóta pole-jába került. Az esetet megvizsgálták, de végül nem találták vétkesnek benne a Citroën címvédő pilótáját.

Ma a nyitóverseny 12:10-kor rajtol, míg a főfutam 14:15-kor veszi majd kezdetét.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr708633486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása