F1 - PROST: A RENAULT KÖZEL VOLT A KISZÁLLÁSHOZ

f1-spanish-gp-2012-renault-f1-sport-motorhome.jpg

Alain Prost, a márka nagykövete elárulta, nagyon is közel álltak a sportból való kivonuláshoz a Renault vezetői, mielőtt a maradás mellett határoztak.

A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után pár nappal jött meg a több hónapon át várt bejelentés, miszerint a Renault marad a Forma-1-ben, ráadásul ismét gyári csapatot indít a Lotus F1 Team felvásárlásával. A franciák nagykövete, Alain Prost azonban a Motorsport.com oldalának elmondta, nem volt könnyű döntés, melyet a cég ügyvezető igazgatója, Carlos Ghosn meg kellett, hogy hozzon, ráadásul még a bejelentés előtti napokban sem volt biztos a dolgában. A négyszeres F1 világbajnok a csapattól várható teljesítményről is beszélt.

"Még pár nappal a verseny előtt is úgy tűnt, nem lesz belőle semmi. Komoly döntést kellett meghozni, főként a Red Bull miatt, és amiatt a tény miatt, hogy nem igen érte volna meg csakis motorszállítóként a sportban maradni. Emiatt kellett ilyen sokáig várni a bejelentésre. Ami a jövőbeni elvárásokat illeti, ő azt mondja, három évet kell majd várni a sikerek érkezéséig. Szerintem ennyi a minimum. Egy új projektről, egy új történetről van szó, nem kell és nem is lehet egyből nyerni."

A francia azt is elmondta, már várja a januári bejelentéseket, hisz nyitott arra, hogy részt vegyen a csapat működésében. A hírek szerint a legvalószínűbb, hogy Prost egy úgynevezett tanácsadói szerepet tölthet majd be az istállónál, mint például Helmut Marko a Red Bullnál, vagy Niki Lauda a Mercedesnél.

Fotó: motorsport.com

Fábián Patrik

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr128190440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása