WTCC - HIVATALOS: A HONDA MENESZTETTE TARQUINIT!

wtcc-motegi-2015-gabriele-tarquini-honda-civic-wtcc-honda-racing-team-jas.jpg

Váratlan bejelentést tett pénteken este a gyári Honda vezetősége, miszerint 2016-ban az olasz veterán pilóta, Gabriele Tarquini már nem fog náluk versenyezni!

Az 53 esztendős Gabriele Tarquini egészen a kezdetek, azaz 2005 óta a mezőny tagja, az azóta lecsengett 11 szezon folyamán 20 alkalommal tudott versenyt nyerni, 2009-ben pedig a Seat színeiben VB-címet is nyert. Az olasz veterán 2013-ban csatlakozott a gyári Honda-csapathoz, melynél az elmúlt három szezonban versenyzett Tiago Monteiro csapattársaként. Az idei évben Tarquini lett a legjobb nem citroenes versenyző, miután az 5. lett a bajnoki pontversenyben a Lopez - Muller - Loeb - Ma kvartett mögött.

Tarquini korábban a Forma-1-ben is megfordult, és noha márciusban már 54 esztendős lesz, még korántsem rozsdásodott, azonban ezen bejelentéssel szinte biztossá vált az, hogy az öreg rókának számító olasz pilótát jövőre nem fogjuk látni a Túraautó Világbajnokság mezőnyében, persze, attól még más szériákban szerencsét próbálhat, alkalomadtán a japán gyártó színeiben.

A bejelentés után az olasz elmondta, hogy köszöni azt a sok-sok szép emléket, amit a csapatnál gyűjthetett, és tiszteletben tartja annak döntését. Mindemellett kiemelte, hogy jövőre is versenyezni szeretne, ennek érdekében már tárgyal is a Hondával, hogy valamelyik más szériában indulhasson.

A Honda Motorsport európai vezetője, Robert Watherston is megköszönte a többévnyi együttműködést Tarquininek, továbbá elárulta, hogy némileg frissíteni fognak pilótafronton, a megújult felállás pedig hamarosan kiderülhet. Ez pedig egy újabb jel arra, hogy Michelisz Norbert minden bizonnyal 11 év után el fogja hagyni a Zengő Zoltán nevével fémjelzett Zengő Motorsportot, és WTCC-s karrierjét gyári színekben fogja folytatni. Viszont ki kell emelnünk, hogy e téren még semmi sem hivatalos, ezek csak feltételezések, melynek megvalósulására igencsak nagy az esély.

Fotó: motorsport.com

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr118182832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása